Változás

Sziasztok, angyalkáim! Mint ahogy a bejegyzés címe is mutatja, egy kis változtatást fogok behozni a blogba, egy kritikának köszönhetően. Hogy is mondjam, kaptam egy eléggé fejmosó kritikát valakitől, - amit még mindig nagyon köszönök! - és úgy döntöttem, átalakítom a blogot. Ez alatt pedig azt értem, hogy a bejegyzések formáját átalakítom, kijavítom a helyesírás hibákat, kiegészítem a bejegyzéseket stb, stb... Ezért úgy döntöttem, hogy a blog szünetelni fog, egészen 2015. 09. 01-ig, addig pedig megteszek minden tőlem telhetőt, hogy az eddig megírt részek még élvezhetőbbek legyenek. Csak ennyit szerettem volna, további jó nyarat/nyaralást annak, aki elolvasta ezt a kis bejegyzést, - na meg persze a többieknek is! :)) - és Szeptember elsején találkozunk, sziasztok! :))

Kérdőív

Sziasztok, angyalkáim! :)) Hát, végérvényesen is elérkezett az a pillanat, mikor lezárom a kérdőívet. Mindenkinek köszönöm szépen, aki kitöltötte, meg lett a fejmosás, a következő évadot megpróbálom a ti elvárásaitok szerint megírni! Arra a kérdésre, hogy legyenek-e képek a szereplőkről, 80%-ban igent nyomtatok, de én úgy gondoltam, hogy ezt a lehetőséget - vagy inkább kérést - inkább elutasítom. Hogy miért? Az emberek nagy része - vagyis csak szerintem, bár a kérdőív jelenleg nem ezt mutatta -, jobban szereti, ha nincsenek képek a szereplőkről, mert úgy jobban eltudja képzelni őket. Persze, ehhez elengedhetetlen az is, hogy jól meglegyenek szerkesztve a szereplők, ami nálam nem éppen mondható, de dolgozom az ügyön, lehet, megpróbálkozom azzal, hogy a második évadban, valahogy újra bemutatom, jobban körülírom őket. Hogy sikerülni fog-e, azt nem tudom, reménykedem, hogy igen. Mindenesetre, ahogy láthatjátok, megjelent egy új menü, az első évad részeivel, ott megtaláljátok az összes részt. :)) De csak ennyit akartam, nem rabolom tovább az időtöket, jó éjt annak, aki aludni megy, aki meg nem, annak pedig további jó barangolást a neten! :))

17. fejezet

Sziasztok, angyalkáim! - ha nem tetszik, szóljatok, és elhagyom ezt a köszönést :DD. - Bocsánat, ismét eléggé későn érkezek a résszel, de egy kicsit elgondolkodtam a bloggal kapcsolatban. Régebben, mikor elképzeltem a történetet, már akkor tudtam, hogy én ezt több évadosan szeretném megvalósítani. Arra gondoltam, hogy az első évad egy rövid kis bevezető lesz, a végén egy csattanó, avagy drámai, vagy szomorú – vagy kinek hogy tetszik :D – befejezéssel. Hogy miért döntöttem így? Bár a kérdőívet még mindig kilehet tölteni, az eddigi válaszok alapján okultam egy kicsit. Annál a kérdésnél, hogy min kellene változtatnom, a fogalmazásomat mindannyian megemlítettétek. Így azt terveztem, hogy ezt az évadot lezárom, minél előbb, és a következő évadnál megpróbálok minél többet beleadni, hogy jobb legyen a fogalmazásom, és megpróbálom E/1-es személyben írni, hátha úgy könnyebb. Szóval, ez lenne az új bejelentésem. Ebbe az évadba körülbelül húsz részt szánok, esetleg egyel - kettővel többet, avagy lehet, ez lesz az utolsó rész. Bár lehetséges, hogy a többivel is így lesz, csak ott jóval, hosszabb részekkel. De nem magyarázok többet, jó olvasást a részhez, ne felejtsetek el emléket hagyni magatok után, odalent! :)) UI: Tudom, már biztosan nagyon unjátok, de a kérdőívet, ha kitöltenétek, azzal nagyon sokat segítenétek! J)

2. NAP

Clary tágra nyílt szemekkel figyelte Brian sebének a helyét. Várta, mikor fog visszatérni a vér szivárgása ott ahol a seb volt. De nem tért vissza. Clary megrémült az erejétől. Hisz erre a gyógyítás módra csak a jó angyalok képesek, de közöttük is nagyon kevesen vannak, akik ezzel a képességgel rendelkeznek.
- E-ezt, hogy csináltad? – tápászkodott fel Brian, és magával húzta Clary-t is.
- Nem tudom!
- Ezek szerint igaz. Te tényleg angyal vagy! – ámuldozott Brian.
Egy pillanatig arra gondolt, hogy elfut a lány elől, hogy soha többet ne találhassa meg, de nem tette. Fűtötte őt a kíváncsiság, érezte, hogy biztonságban van a lánytól.
- Igen. Én megmondtam. Bár ilyenre idáig nem voltam képes! – mondta a lány, még mindig lesokkolva. – De azt jobb, ha tudod, hogy én nem a jó angyalok közé tartozom.
- Ezt meg, hogy érted? Hány fajta angyal létezik?
- Kettő. Vannak a jó angyalok, és a rossz angyalok. Én az utóbbi csoportba tartozom.
Brian pislogni is elfelejtett. Mielőtt megszólalhatott volna, hatalmas robajra lettek figyelmesek. A zaj irányába fordultak. Tom belehajtott egy épületbe, és eléggé szépen összetörte a kocsit. Clary-ék rohanni kezdtek a másik irányba, mondván, most le tudnak lépni, de nem jártak sikerrel. Tom pár másodperc alatt eléjük rohant, és az útjukba állt. Clary rájött, hogy Tom nem emberi lény, Brian viszont leesett állal bámulta Tom-ot.
- Ezt meg mégis, hogyan csináltad?! Előbb még a törött autóban voltál! – fürkészte Tom arcát. A fiút vér áztatta, teste tele volt sebekkel, karcolásokkal az ütközés miatt.
- Brian, ő sem ember! – suttogott Clary úgy, hogy csak a fiú hallja meg, de úgy tűnt, még ő sem értette, amit mondott.
- Tessék? – fordult hozzá a meglepett fiú.
- Ő nem ember. Egy démon! – suttogta még mindig Clary.
Tom megindult feléjük, egy egyszerű mozdulattal behúzott Brian-nek, Clary-t pedig a hátára kapta. Berohant vele a pajtába, majd visszarohant a fiúért. Mikor mindkettőjüket berakta, rájuk zárta az ajtót.
- Holnap ezért még nagyon megfizettek! – mondta Tom, miközben újra deszkázta az ablakot.
Clary az ajtótól legmesszibb sarokba sétált, leült, és a térdeire helyezte a fejét.
- Nagyon meg fogod ezt bánni! – mondta Tom-nak. Tekintete csak úgy izzott a dühtől.
- Na, majd meglátjuk! – kiáltott még vissza, majd elment.
- Ez így nem lesz jó! Mindenképpen meg kell szöknünk. – rázta a fejét Clary. Hangosan gondolkodott.
- Mégis, hogyan tervezed ezt? Nem fogtad fel, hogy most mi történt? – felelt durván a fiú.
- De igen, képzeld, felfogtam! Felőlem te ülhetsz itt egésznap bezárva, addig, ameddig csak így tart Tom, de én megszököm, akár veled, akár nélküled! – vágta hozzá a szavakat Clary, bár tudta, hogy nem igazak. A fiú nélkül nem megy sehova! – Megpróbálhatnánk azt, hogy holnap, amint jön, és kinyitja az ajtót, mi rátámadunk. Kellene keresni valami hegyes tárgyat, ami mély sebet tud csinálni.
- Mit tervezel? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
- Reggel, mikor jön be, hason szúrjuk valamivel, olyan erősen, amennyire csak lehet. Utána elrohanunk mellette. Vagy a nehezebbik esetben megöljük.
- Szerintem az utóbbit kellene csinálni. Semmi értelme nincs annak, hogy sebet ejtsünk rajta. Emlékszel a tegnapira? Ahogy belehajtott az épületbe, egy csomó sebet szerzett, és mégis olyan gyorsan futott, mint mi ketten együttvéve? Azt hiszed, hogy akkor egy hasba szúrás majd meg fogja akadályozni?
- Igazad van! Akkor keressünk valami hegyes tárgyat. Minél többet találunk, annál jobb! – állt fel Clary, és elkezdte körbejárni a pajtát.
Brian követte Clary példáját, neki ellentétesen indult meg, a másik irányba. Brian nézte a pajta bal oldalát, Clary pedig a jobbot. Míg Clary nem talált semmit, Brian annál többet. Az egyik sarokba be volt állítva egy kapa, mellette pedig szöges drót volt a földre dobva. A terv már meg is volt. Amikor Tom belép a pajtába, a szögesdrótot a nyaka köré fonják, a kapát pedig beleszúrják. Nem lesz valami gusztusos, ezzel ők is tisztába voltak, de a szabadulás érdekében ezt is megteszik. A kapát és a drótot maguk mellé helyezték, és vártak.

3. NAP

Kőkemény tíz órát vártak, le sem hunyták a szemüket. Mikor valaki el akart aludni, a másik felriasztotta. Aztán hallották, ahogy nyitódik az ajtó. Villámsebesen az ajtó előtt termettek, és várták az adandó pillanatot. Mikor meglátták Tom-ot, támadtak. Clary a nyakára csavarta a drótot, Brian pedig olyan erősen, amennyire csak kitellett tőle, hasba szúrta a kapával.
- Ezt a monokliért! – vigyorgott Brian.
- Futás! – kiáltotta Clary, aztán rohanni kezdtek.
Bár nem ölték meg Tom-ot, a fiú nem ment utánuk, képtelen volt rá. Helyette csak összegörnyedve feküdt a padlón, valószínűleg eszméletlenül. Clary-ék irdatlan sebességgel futottak, de mindenhonnan a nagy üresség vette körbe őket. Sehol egy ház, de még csak egy tanya sem. Végül, mikor már fél órája kocogtak és sétáltak, eléggé messze, a távolban házakat láttak. Ekkor tört rájuk a nyugalom, teljes mértékben, hisz tudták: lakott területhez érkeztek. Innen már csak egy telefonhívás, és haza is jutnak. Mikor a városba érkeztek, egy sétálótól kölcsön kérték a telefonját, és tárcsázták Aisha-t. Mikor elmondták, hogy hol vannak, letették. Mint kiderült, nem is voltak olyan messze a házuktól, tíz perc volt autóval az út.
- Mégis hol a fészkes fenében voltatok?! – beszélt a normális hangerőnél egy kicsivel hangosabban Aisha.
- Az egy igen hosszú történet! – mondta egyszerre Brian és Clary.

- Szóval, csakhogy jól értem-e… Valaki elrabolt, és bezárva tartott titeket? – vonta fel a szemöldökét Aisha. – Hát, nem is tudom.. Ez a hely eléggé békésnek tűnik nekem. Nem lehet, hogy valami más történt? – kérdezte Aisha, arcáról nem lehetett levakarni a vigyort.
- Nem, nem történt más! Nem értem, miért nem hiszed el! – rázta a fejét Clary.
Aisha némán feldolgozta a hallottakat.
- Mert eléggé hihetetlennek hangzik. Egyáltalán, hogy raboltak el? Ha innen hurcoltak ki titeket, akkor biztosan kiáltoztatok, azt pedig mi meghallottuk volna! – rántott vállat Aisha, amit egy, ’ ez a szitu ’ nézéssel keresztezett meg.
- Nem tudom, oké? Csak arra emlékszem, hogy amikor felébredtem, már egy pajtában voltam. De inkább hagyjuk ezt a témát! – nézett el Aisha mellett Clary.
- Ne csináld ezt! Tudom, hogy mikor nézel el így az emberek mellett. Most tényleg besértődsz ezen? – hitetlenkedett Aisha.
- Azon sértődöm be, hogy nem hiszel nekem.
- Mi van Brian-nel? – váltott gyorsan témát Aisha. Clary inkább tovább feszegette volna a húrt, de nem tette.
- Tudja, hogy sötét angyal vagyok, és tudja, hogy meg akartam ölni. – sütötte le Clary a szemeit.
- Hogy micsoda? Hogyan tudta meg? – Aisha hangjából a sajnálat tükröződött.
- Aki elrabolt minket, tudta, hogy mi vagyok. Brian előtt húzta ki belőlem a szavakat. Én ezt egy kicsit furcsállom. Honnan tudta meg, hogy mik a terveim Brian-nel kapcsolatban, és ő ezt miért akarta megakadályozni?
- Nem tudom. De majd holnap kitaláljuk. Most inkább foglalkozzunk mással, ne is gondoljunk erre. El sem tudod hinni, mennyire hiányoztál. Féltem, hogy mi történhetett. Aztán, amikor mondták a többiek, hogy Brian is eltűnt, azonnal arra gondoltam, hogy kettesben akartatok lenni, és elmentetek titokban. Nem tudom elképzelni, mit csinálnék, ha elveszítenélek. – Aisha szeme könnyezni kezdett.
Clary tudta, hogy Aisha miért mondta ezt. Rajta kívül nem volt senkije. A családját elvesztette, a barátja pedig faképnél hagyta.
- Hidd el, boldogulnál nélkülem is. De egyhamar nem fogsz megszabadulni tőlem, azt garantálom! – ölelte át mosolyogva Aisha-t. – Boldog karácsonyt utólag.
- Boldog karácsonyt!

- Mégis mi az, hogy meglógtak?! – ordított a telefonba Luke. Úton volt hazafelé, mikor Tom felhívta, hogy Clary-ék megszöktek.
 - Hasba szúrtak egy kapával. Nem tudtam utánuk menni! – morgott Tom.
- Annyira idióta vagy, hogy azt elhinni nem lehet! – üvöltötte a telefonba Luke. Nem tudta, hogy most mit kellene tenni, és kicsit félt a következményektől. Larisa nagyon dühös lesz, mikor Luke közli vele a hírt. Kinyomta Tom-ot, és előkereste Larisa számát. Benyomkodta, de arra már képtelen volt, hogy hívást kezdeményezzen. Lüktető fejét a kormánynak döntötte, halántékát masszírozni kezdte. Mégis mitévő legyen? Ha elhallgatja a híreket Larisa elől, és valahogy kiderül, ami eléggé valószínű, nagyobb csapás fogja érni, mintha bevallaná. Idegességében rácsapott a műszerfalra, és elhajította a mobilt. Dühösen nyúlt érte, és még mielőtt más döntést hozna, tárcsázott. Kétszer csöngött ki, utána egy mély, kellemes, női hang szólt bele.
- Igen?
- Larisa? Én vagyok! Van egy kis gond a tervünkkel! – rágta a szája szélét Luke.
- Micsoda?
- Clary és Brian megszöktek!
Pár percig néma csend követte a bejelentést, mind a két oldalról. Luke hallotta, ahogy Larisa nagy vonalakban veszi a levegőt, tudta, hogy ilyenkor nagyon ideges.
- Mégis, hogyan szöktek meg? – próbálta nyugodt hangon megkérdezni Larisa, de ez nemigen jött össze.
- Kijátszották a haveromat. Hasba szúrták, és elmenekültek.
- Nem tudjátok, hol lehetnek?
- Feltehetőleg haza mentek.
- Haza? Hova vitte a haverod őket? A legközelebbi erdőbe? – gúnyolódott Larisa.
- Egy elhagyatott telekre, ami majdnem két kilométeren keresztül teljesen üres, minden irányba. Aztán van a város. Gondolom a város felé indultak meg.
- Akkor intézkedj! A lánynak meg kell halnia! És lehetőleg most már hagyd ki a terveidből Brian-t! – nyomta ki Larisa.
Luke idegesen elhajtott a háza mellől, és útnak indult. Hogy hova? Azt ő sem tudta, csak menni akart. El akart menni minél messzebbre Clary-tól és Larisa-tól. Áttért az autópályára, és egyre gyorsabban hajtotta a kocsit. Már százhússzal ment, de ő még mindig gyorsított. Ám, mikor látta, hogy szemből előz valaki, olyan gyorsan fékezett le, hogy a mögötte jövő már nem tudott kapcsolni, és belehajtott Luke autójába, ami a levegőben pörgött párat, és letért a pályáról. A fűben ért földet, füstölögve. A benzin tartáj kigyulladt, Luke-nak kevés ideje maradt kimászni az autóból. Félig eszméletlenül kimászott az ablakon, a hóba esett. Húzni kezdte magát, egyre távolabb az autótól. Aztán éles robaj ütötte meg a fülét. A kocsi felrobbant. Senki sem állt meg, hogy segítsen neki, csak mentek tovább, mintha mi sem történt volna. Luke remegő kézzel hívta a 911-et. Elmondta, hogy hol tartózkodik, mi történt, és, hogy milyen sebeket szerzett, mennyire mély, mennyire vérzik. A mentősök öt perc múlva ott voltak érte, hordágyra helyezték, és betették az autóba. Akkor vette észre, hogy a kocsija mögött, ott állt összeroncsolva az-az autó, ami belé hajtott. A sofőr bent ült az autóban, feje a kormánynak támasztva. A szélvédő kitörve, a vezetőülés felöli ablak kiesve. A mentősök odasiettek, és kiszedték az eszméletlen vezetőt. Luke-nak úgy tűnt, a másik kormányos komolyabb sérüléseket szerzett, mint ő maga. A fejéről csurgott a vér, kezein mély, és nem olyan mély vágások. Nadrágját átitatta a vér, amiből arra lehetett következtetni, a lába sem úszta meg valami szerencsésen. Őt is hordágyra rakták, és betették Luke mellé. Egész úton, a kórház felé, rázta őt a hideg. Soha nem volt még ilyen közel, egy balesetet szenvedő mellett. Aztán az eszébe jutott: Hisz ő is balesetet szenvedett. Nem akarta látni a mellette fekvő férfit, de egyszerűen nem tudta levenni róla a tekintetét. Még jó, hogy nem ültek többen a kocsiban, különben mindannyian eléggé megszívták volna. Akár haláleset is lehetett volna belőle. Luke-ot hirtelen a bűntudat fogta el. Ha nem ment volna olyan gyorsan, akkor le tudott volna úgy fékezni, hogy a mögötte érkező is meg tudjon állni. Hirtelen álmosság jött a szemeire. Aztán meglátott egy mentőst, kezében egy injekciós tűvel, tartalma pedig már Luke testében áradt szét. Egyre álmosabb –és álmosabb lett, szemhéja, mintha mázsás súly lenne, úgy csukódott rá szemeire.

- Ne csináld már ezt! Muszáj eljönnöd velem! – kérlelte Aisha Clary-t, hogy menjenek el a moziba. Chad-del megbeszéltek egy időpontot, de Aisha nem akart egyedül elmenni, Clary-nak pedig nem volt kedve elkísérni.
- Fáradt vagyok! Inkább aludni szeretnék. – nyűgösködött tovább Clary.
- Megígérem, amint vége a filmnek, hazajövünk, és aludhatsz. De ez nagyon fontos nekem! Szeretném, ha te is ott lennél! – csillogott Aisha szeme.
Clary megrázta a fejét, hátha kiszáll szemeiből az álmosság, de nem hatott nagyon.
- Megiszom egy kávét, és mehetünk! – sóhajtott megadóan. Aisha boldogan a karjaiba vetette magát, és szorosan átölelte a lányt.
- Hidd el nekem, hogy minden rendben lesz! Csak adnod kell egy kis időt a sorsnak. – suttogta Clary fülébe a szavakat, amitől a lány megborzongott.
Clary viszonozta Aisha ölelését, majd lement a konyhába, és főzött egy kávét. Kiöntötte két pohárba, felöntötte tejjel, és egy kicsit megédesítette cukorral. Az egyik poharat Aisha kezébe nyomta, a másikból pedig inni kezdett. Gyorsan kiitta a pohár tartalmát, elmosogatta, és felment készülődni. Magára kapott egy sötétkék farmert, hozzá egy barna, hosszított szárú csizmát. Mellé egy rövid ujjú, fehér pólót vett, ami elől a hasáig ért le, hátul pedig a fenekéig. Egy fekete pók volt rajta, ami pókhálót szőtt. A pólóra egy bézs színű kardigánt vett fel. Ékszer gyanánt egy csepp alakú nyakláncot, és egy hozzávaló fülbevalót tett be, aminek a közepén barna kő foglalt helyet. Lement, magára aggatta a kabátját, és várta, hogy Aisha is megérkezzen. Annyit várt, hogy már kezdett belemelegedni a kabátba, így felment, hogy megnézze, mi tart ennyi ideig Aisha-nak. Bekopogott az ajtaján, amit egy halk ’ szabad ’ követett.
- Mi tart ennyi ideig? – dobtam meg az egyik párnával, ami kár volt, mert Aisha éppen a szempilláját kente ki. Egy igen hosszú, és eléggé feketének tűnő csík éktelenkedett a szeme mellett. – Ha jól tudom, azt nem oda kéne kenni! – próbált viccelődni Clary, de Aisha, egyetlen pillantásával felnyársalta. – Azt hiszem, inkább lent megvárlak! – csukta be az ajtót Clary, és lesétált.
Elővette a mobilját a zsebéből, mert üzenete érkezett. Ismeretlen számról küldték, az üzenet rövid volt, de sokat mondó. ’ Maradj távol tőle! ’ – állt a levélben. Clary lesokkolva állt a nappali közepén, nem tudta, hogy ezt mégis kire értik, bár volt egy sejtése. Aztán eszébe jutott valami. Lehet, hogy Tom-nak elmondta valaki, hogy Clary micsoda, és felbérelték, hogy rabolja el, Brian-nel együtt, és faggassa ki a lányt a fiú előtt, hogy aztán Brian megutálja, és eltávolodjon tőle. És lehetséges, hogy ez a személy küldte az üzenetet Clary-nak. A telefon kis híján kiesett a kezéből, annyira meglepődött. Aisha topogott le a lépcsőn, Clary-t szólította.
- Minden rendben? – kérdezte, próbálta megnézni, mi van Clary kezében, de nem látta, Clary háttal állt neki.
- Igen! – tette zsebre gyorsan a telefonját Clary, és szélsebesen megfordult. – Indulhatunk?
- Persze! A taxi bármelyik percben itt lehet! – mondta Aisha.
Kiálltak a kapuba, és várták, hogy egy sárga autó, feltehetőleg a taxijuk lefékezzen előttük.

- Luke, hallasz engem? – szólongatta a félig ébredt fiút az orvos.
- Hm? Ja, igen! – próbált bólintani. A feje kótyagos volt, az altató, amit beadtak neki, megtette a hatását.
- Emlékszel arra, hogy mi történt? – kérdezte lassan az orvos, hogy Luke fel tudja fogni a szavait.
- Karamboloztam. Nem is! Lefékeztem, és nekem jött valaki hátulról. Hogy van a férfi? – kérdezte Luke.
- Súlyos sebeket szerzett, de fel fog épülni. Még mindig eszméletlen, de hamarosan felébred. Másra nem emlékszik még? – váltott vissza az előző témára az orvos.
- Arra, hogy kigyulladt a kocsim, és felrobbant.
- És azt meg tudná mondani, miért fékezett le, és, hogy a mögötte levő miért nem?
- Olyan gyorsan mentem, hogy későn vettem észre, hogy szemből valaki előz, hirtelen fékeztem le. A mögöttem lévőnek már nem volt ideje, így történt a baleset.
- Ahhoz képest, hogy milyen csúnyán beverte a fejét, elég szépen emlékszik a történtekre! – bólintott az orvos, mintha ez nem mindennapos dolog lenne.
- Még egy utolsó kérdésem lenne, aztán hagyom pihenni. Nem tudja, hogy mitől gyulladt ki a jármű?
- Nem, nem tudom, fogalmam sincs.
- Értem. Hát, akkor most békén hagyom. Ha ki akar menni, levegőzni, tudni fogja, merre mehet ki. A lába nem sérült meg olyan súlyosan, de ha esetleg úgy jobb lenne, ide teszek egy tolószéket, ha ki akarna menni, és úgy kényelmesebb lenne magának. Két óra múlva jön majd pár orvos magához, hogy megvizsgálják. A bal keze megzúzódott, a jobb keze eltört. Komolyabb fejsérülést nem szerzett, pár karcolás. A hasán van egy kicsit mélyebb vágás, de nem súlyos.
- Rendben, köszönöm! – bólintott Luke. Mit sem várt jobban, csak, hogy végre békén hagyják. Mikor elment az orvos, kilépett a szobából, és végig ment a folyosón. A hátsó udvarhoz ment, és kisétált a friss levegőre. Ahogy beszívta a jéghideg levegőt, összeborzongott. Akkor vette csak észre, hogy nincs más rajta, csak az a ruha, amibe a kórházi sérülteket öltöztetik. Fázott, de nem akart bemenni. Rosszul lett a kórháztól. Régebben sokat járt be, az apukája nagyon beteges ember volt, és akármennyire is nem szerette akkor, amikor bántotta, ha kórházba került, meglátogatta. Nem akart visszamenni a szűk szobába, nyomottnak érezte magát bent. Kiült az egyik padra, és onnan nézte a többi embert, aki a szabadban töltötte az időt. A vidámságnak nyoma sem volt, mintha egy parkban lenne. Mindenhonnan szomorú, fáradt tekintetek néztek vissza rá. Késztetést érzett, hogy elkiáltsa magát, de nem akarta, hogy megint beadjanak neki valamit, hogy lenyugodjon, így némán ült tovább, egyedül, és állta a nyomorúságos tekinteteket.

- Amúgy, mit fogunk megnézni? – kérdezte Clary, miközben besétáltak a moziba.
- Kopogó szellem a címe.
- A neve alapján nem éppen egy vígjátéknak tűnik. – húzta a száját Clary.
- Nem is az. Thriller. – mosolygott Aisha. – Még jó, hogy bírod az ijesztő filmeket! – kacsintott rá Aisha.
Bementek az épületbe, és a jegypénztárhoz sétáltak.
- Két jegyet a kopogó szellemre! – mondta Aisha.
A nő kiadta nekik a jegyeket, kifizették, majd továbbmentek. Körbenéztek, hátha meglátják Chad-et, de nem látták sehol, így leültek az egyik padra, az ajtóval szemben, és ott várakoztak. A film fél óra múlva kezdődik, addig még volt bőven idejük. Nem tudták, hogy mit csináljanak, nem akartak harminc percen keresztül egyhelyben ülni, így inkább sétálni kezdtek. A hely hatalmas volt, ha beléptünk az ajtón, jobb oldalt volt a jegypénztár, azzal szemben pedig a női és a férfimosdó. Az ajtóval szemben két mozgólépcső tárult elénk. Az egyik felfelé, a másik lefelé vitte az embereket. A két mozgólépcső között volt egy pad, és mellettük is egy-egy helyezkedett el. Ha kikerültük a lépcsőket, kis boltokba botlottunk bele. Ha felmentünk a lépcsőn, a mozi termekkel találtuk szembe magunkat. Bal oldalt volt egy kis büfé, ahonnan az italt és a rágcsálni valót lehetett kérni. Mellette egy újságos bódé volt, az mellett pedig egy asztal, amire ki voltak terítve kártyák. A kártyákon a legújabb filmek nevei voltak láthatóak. A falakat mindenhol szürkére, a tartóoszlopokat pedig sötétkékre festették. Föntről még volt egy kétszárnyú ajtó, ami a friss levegőre vezetett ki. Fent is voltak mosdók, a büfével szemben.
- Sziasztok, lányok! – köszöntötte őket Chad. – Sajnálattal hallom, hogy mi történt. Jól vagy? – szánta kérdését Clary-nak.
- Igen, köszönöm! – mondta Clary, kicsit megilletődve. Nem a kérdés váltotta ki belőle, sokkal inkább az, hogy Chad mellett ott állt Brian, aki döbbent arccal nézte a lányt.
- Azt hiszem, én most inkább megyek! – emelte fel a bal kezét köszönés gyanánt, és már meg is fordult, hogy meginduljon, de Chad nem engedte.
- Ne már, tesó! Nem tudom mi történt, amíg távol voltatok, de két órát bírj már ki mellette! Nem kell beszélgetnetek, csak nézitek a filmet! – suttogta Chad, de nem elég halkan, a lányok is meghallották. – Aisha, Brian, hoznátok az italokat, és a kaját? – nézett felváltva rájuk Chad. – Mi addig bemegyünk a terembe! – mutatott Clary-ra és magára.
- Hát persze! – rángatta el Aisha Brian-t, még mielőtt meggondolhatná magát.
- Miért haragszik ennyire rád? – fürkészte Clary-t.
- Megtudott rólam egy – két dolgot, ami eléggé megviselte. Nem is csodálom. – rázta a fejét Clary. Könnyek kezdték mardosni a torkát.
- Na, jó, de annyira nem lehetnek rosszak, hogy ezt váltsa ki belőle! – tárta szét a kezeit Chad.
- Hidd el, hogy lehet! – bólintott Clary. Érezte, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcán, de nem akarta Chad előtt letörölni, így elfordult, és úgy törölte meg a szemét.
- Ha el akarod mondani, mi történt, Aisha-nak megadtam a számomat, kérd el tőle, és meg tudunk beszélni egy találkozót! Most menjünk be! – mutatott az ajtó felé Chad.
Clary nem értette, hogy miért olyan kedves vele Chad, hisz alig ismerte. Sőt, mi több, egyáltalán nem ismerte. Kissé megnyugodva lépett be a terembe, az őr megnézte, majd eltépte a jegyüket, és helyet foglaltak. Idő közben Brian és Aisha is megérkezett.
- Helyet tudnánk cserélni? – kérdezte Chad Clary-t.
- Mi? Miért? – kérdezte a lány. Chad Brian mellett ült, és nem volt ahhoz kedve, hogy a fiú csipkelődni kezdjen, amiért Chad-del helyet cserélnek.
- Aisha mellé szeretnék ülni. Nem baj? – mosolygott rá.
Clary értette a célzást, és akármennyire is nem akart Brian mellé ülni, helyet cserélt Chad-del. Aisha láthatólag örült ennek, az elfojtott mosolya legalábbis ezt mutatta. Persze nem annak örült, hogy Clary elült mellőle, hanem, hogy Chad, mellé ült. Clary mosolyogva figyelte őket, ahogy beszélnek. Aztán elkezdődött a film. Clary rezzenéstelen arccal nézte végig. Mikor ijesztő rész következett, még akkor is pislogás nélkül figyelte a fehér vásznat, szerinte a Thrillerek túl sablonosak. Szinte az összes ugyanarról szól, csak más helyszínnel, más karakterekkel satöbbi.. De azért a filmet jónak találta, úgy gondolta, az alaptörténet jól meg lett csinálva. Elevenen léptek ki a moziból.
- Én ezt nem értem! Még akkor sem ijedtél meg, mikor a kislányt beszippantotta a szekrény? – nézett rá csodálkozó tekintettel Chad.
- Kiszámítható volt! – rántott vállat lazán Clary.
- Én megmondtam! Akármit megnézethetsz vele, nem fog megijedni! – vigyorgott Aisha.
- Na, majd meglátjuk! – dörzsölte össze két tenyerét Chad. – Majd megint szervezünk egy filmnézős estét, csak majd nálunk. Egy csomó Horror és Thriller filmünk van, majd tartunk egy maratonit!
- Ez jól hangzik! – mosolygott Aisha.
Brian és Clary az út további részében meg sem szólaltak. Mikor hazaértek, Clary azonnal ágyba akart dőlni, de nem tehette, Aisha megállította.
- Tudnánk beszélni egy kicsit? – kérdezte félénken.
- Hát persze! – fordult vissza a lépcső aljából, és a kanapéhoz sétált.
- Először is köszönöm, hogy eljöttél ma velünk, sokat jelentett! – ölelte meg. – A másik pedig, hogy Chad tudja, hogy mik vagyunk. – nyelt egyet.
- Miért tudná?
- Brian említette neki, hogy olyan dolgokat tudott meg rólad, amit soha életében nem gondolt volna. Kicsúszott a száján, hogy el sem tudja hinni, hogy léteznek angyalok. Chad erre hitetlenkedve nézett rá. Rákérdezett nálam, hogy ez igaz-e, én pedig bevallottam neki. Elmondtam, hogy mindketten angyalok vagyunk. Szóval tudja. Nem ijedt meg, és nem is fogja elárulni senkinek, azt mondta, megőrzi a titkunkat. Nagyon sajnálom, hogy elárultam, de nem bírtam tartani a számat előtte! – nézett rá Aisha megbánó arccal.
- Chad rendes srácnak tűnik, szerintem bízhatunk benne, nincsen semmi baj! – simogatta meg Aisha vállát. – De most már tényleg szeretnék eldőlni, nagyon fáradt vagyok! – nyújtózkodott.
- Értem, hagylak aludni. Jó éjt!
- Jó éjt! – köszönt el Clary is, majd felment a lépcsőn.
Az átöltözéssel már nem is vacakolt, ahhoz túlfáradt volt. Levette a csizmát, és bebújt az ágyba. Akármennyire is aludni akart, nem tudott. Valami zavarta, olyan érzése volt, mintha valami emésztené belülről. Felült az ágyban, megdörzsölte a szemeit. Kipattant az ágyból, visszavette a csizmáját, felvette lent, a kabátját, és kirohant az ajtón. Aisha-nak még hátra kiáltott egy ’ pár perc múlva jövök ’-öt, és neki indult a kezdődő sötétségben, az útnak. Öt perc múlva Brian-ék háza előtt fékezett le. Becsöngetett és várt. Brian nyitotta ki az ajtót.
- Te meg mit keresel itt? – köszöntötte a lányt.
- Beszélhetnénk?
Brian valamit mérlegelt magában, aztán kilépett az ajtón.
- Mondd gyorsan!
- Nagyon sajnálom, ami az elmúlt pár napban történt. Nem.. Sajnálom az egész hónapot. Sajnálom, hogy hazudtam neked, hogy eltitkoltam dolgokat! De akkor még úgy gondoltam, hogy nem kell tudnod róluk. Aztán jött egy pillanat, és minden megváltozott. Aisha győzködött, hogy mondjam el neked, de nem mertem. Nem tudtam volna a szemedbe mondani! – Clary könnyektől csillogó szemekkel nézte a fiút, aki póker arccal nézett vissza rá.
- Azt is te láttattad velem, hogy a nővérem megjelenik? – kérdezte keserűen.
- Igen!
- Értem. Még egy utolsó kérdés. Elmondtad volna valamikor is, hogy mi vagy, és miért találkoztunk?
- Valamikor biztosan. – mondta Clary, az addigi beszéd alatt a torkában keletkezett gombóctól szaggatottan.
Brian bólintott. Ez a bólintás nem sejtetett túl sok jót.
- Miért gondoltad meg magad a megölésemmel kapcsolatban? – vonta fel a szemöldökét.
- Mert.. Mert beléd szerettem. – suttogta a lány.
Brian lehunyta a szemeit. Látszott rajta, hogy amit kimondani készül, őt is megviseli.
- Nem akarom, hogy találkozzunk mostantól. Nem akarlak látni. Nem akarom tudni, hogy mi van veled. El akarlak felejteni. El akarom felejteni ezt az egy hónapot. Vedd úgy, mintha nem is találkoztunk volna. – mondta komolyan Brian.
- Kérlek, ne csináld ezt velem! – könyörgött neki a lány, most az egyszer nézett a szemébe a beszélgetés alatt. A lány szemeit könnyek égették, míg a fiúét a színtiszta gyűlölet.
- Viszlát Clary! – köszönt el tőle, és becsukta az ajtót, magára hagyva a zokogó lányt.

Hát, úgy tűnik, itt a vége. De ne féljetek, hamarosan jövök a következő évaddal. Egy kis időt szeretnék kérni, hogy megírjak pár részt.
Ne felejtsetek el emléket hagyni magatok után a rész végén! :))
UI: Igen, most is az a fránya kérdőív! Ha kitöltöd, azzal sokat segítesz, és nagyon köszönöm is szépen előre! :))
Most így megragadva az alkalmat.. Köszönöm mindenkinek a feliratkozást ( Virág Szabó ; Becca Blackmoon ; METALANGYALKA6 ; N.J. Axel ; Zsani97 ), és azt is, hogy velem tartottatok! Ugyanakkor, köszönöm szépen a lassan ezer megtekintést is, hihetetlenül jól esik, tényleg nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki benézett! :))
Sziasztok, angyalkáim, hamarosan újra találkozunk! :))