Kérdőív

Sziasztok! Amint láthatjátok, nem új résszel jelentkezem. A fejléc alatt, az "oldalak" menüpontban láthatjátok, hogy kiraktam egy kérdőívet. Kérlek, minél többen töltsétek ki, nagyon fontos lenne nekem. Azért lenne fontos, mert az egyik része a blogról szól, hogy hogyan változzon meg. Bármi is a véleményed, írd le, hisz kritika nélkül, senki nem tud fejlődni! Úgy gondoltam, hogy június közepe felé fogom lezárni, attól függ, hogy addig hányan töltitek ki. Mindenesetre előre is köszönöm szépen mindenkinek! :))

13. fejezet

Sziasztok! Miután eléggé elhanyagoltam mostanában a blogot, így a nyári szünetig egy újabb hírem lenne. Kb. Június közepéig határozatlan, hogy mikor lesz rész, ugyanis most itt lesznek a vizsgák, és általában hétvégén készülök rájuk. Így a vasárnapi rész kirakás lehetséges, hogy elmarad. De helyette amikor csak tudok, hozok egy új részt! Szóval, jó olvasást! :))

- Na, és beiratkozol a suliba? -kérdezte Chad Aishatól, miután megtudta, hogy mégsem megy el.  Aisha egy kicsit gondolkodott, aztán mosolyogva bólogatni kezdett.

- Igen! Gondolkodtam tegnap, és végül rájöttem, hogy nem veszítek semmit azzal, ha beiratkozom!

Clary érezte Aisha hangsúlyán, hogy célozni próbál.

- Ez remek! -tapsolt egyet Chad. - Az igazgató most nincsen itt, de holnap itt lesz a tanárokkal együtt elvileg. Ha holnap feljössz, akkor be tudsz iratkozni! - magyarázta Chad Aishanak, mire Clary és Brian elmosolyodott.

- Hagyjad már Chad, Aisha már levegőt is alig kap, annyi mindent zúdítasz rá egyszerre! - szólta meg Brian, mire Chad vigyorogva ránézett.

- Csak segítek neki! De ha zavar, hogy ennyit beszélek, akkor szólj és elhallgatok! - fordult Aisha felé.

- Nem, nem zavar! - mosolygott.

Clary furcsállta ezt a hirtelen jött jó kedvét, hisz, tegnap még, amikor Chad szóba jött, nem volt ilyen vidám.. De ameddig Aishanak jó kedve volt, addig őt nem zavarta.

- Szia! - köszönt a telefonba Luke.

- Szia! Na, minden rendben? - kérdezte a nő.

- Igen! Dél körül, amikor felkelt, már egészen jól érezte magát, most a sulibuliban van. - közölte Luke.

- Remek! Ne felejtsd el a tervünket! Minden áron meg kell védened! -utasította.

- Tudom, nem felejtettem el. De miért kell megvédenem? Egyáltalán miért ilyen fontos neked?

- Az legyen az én titkom! - mosolyodott el keserűen a nő.

- Gondolom, készülsz valamire Larisa! Ha bántani akarod, akkor mondj egy indokot, hogy miért! Mert ártatlanul bántani valakit, bűncselekmény!

- Ó Luke, hidd el, nem csak egy indokom van. Ráadásul nem kis dolgokról van szó. De ez hosszú történet, és mint mondtam, neked erről nem kell tudnod! Most pedig menj Clary után, nem kell, hogy a buliban történjen vele valami! - szólt még a telefonba Larisa, majd kinyomta.

Gondolkodni kezdett. Már rég óta ismerte Claryt, a mennyből kezdte el figyelni, még akkor, amikor ember volt. Aztán, ahogy sötét angyal lett, megláthatta a durva, rossz oldalát is. Nem értette, hogy Clary miért közeledett ilyen hirtelen Brian-hez. Ahogyan azt sem értette, miért lakik a Földön. Úgy érezte, hogy bántani akarja Briant, de ő ezt nem fogja hagyni! A dühtől rácsapott egyet az asztalra, ami előtt ült. Erejétől még ő maga is megijedt, kis híján megrepedt az asztal a rámért ütéstől. Elkezdett magában számolni, mindig ezzel nyugtatja le magát. Már amikor hatásos! Egyre jobban féltette Briant, végül nem bírta tovább, elment a sulibuliba, hogy figyelhessen Brianre.

- Nézd csak, ki jelent meg! - mutatott az ajtó felé Brian. Mindenki az ajtóra szegezte a tekintetét, ahol Lia tanárnő állt.

- Barna lett a haja? Tegnap még fekete volt! - csodálkozott Clary.

- Nem, eddig is barna volt a haja. Úgy, ahogy a szeme! - értetlenkedett Brian.

- Nem, ez nem igaz! Komolyan mondom, hogy én tegnap fekete hajúnak, és szürke szeműnek láttam! - vitatkozott Clary.

- Tényleg barna volt a haja és a szeme is! - állt Brian oldalára Chad.

Aztán Clarynak eszébe jutott, hogy miért látta másnak a tanárnőt, mint Brianék. Biztosan alakot váltott. De ezt csak az emberek látják, az angyalok olyannak látják, amilyen valójában. Már csak azt nem értette, miért lett hirtelen a "képzeletbeli énjének" barna haja. A szürke szem viszont megmaradt.

- Biztos képzelődtem! - rázta a fejét Clary.

- Nincs kedvetek táncolni? - terelte el a témát Aisha, amiért Clary egy gyors hálálkodó arcot küldött felé.

- Az lányos dolog! - húzta el a száját Brian, mire mind a hárman tágra nyílt szemekkel néztek rá. - Csak vicceltem! - kezdett el nevetni. Felállt a helyéről, és megindult a parketta felé. - Na mi az, nem jöttök? - tárta szét a karját.

A többiek erre megindultak, mindannyian lesétáltak. Aisha Chaddel, Clary pedig Briannel táncolt. Mondjuk a buli végére cseréltek egy kicsit, de aztán annyira kifáradtak, hogy inkább hazamentek. Aisha Claryval tartott, volt még mit megbeszélniük. Leültek a kanapéra, egy ideig mindketten csendben maradtak, nem tudták, hogyan kezdjenek hozzá.

- Nagyon sajnálom a tegnapi napot! Nem akartam úgy neked esni, de rosszul esett, hogy nem avattál be abba se, hogy én hogyan jövök ki ebből az egészből! Mostanában, mióta itt élsz a Földön, nemigen beszélünk, nem találkozunk, és félek, hogy egyszer elveszik a barátságunk, azt pedig nem szeretném.

- Tudod, hogy küldetésbe kaptam, hogy követnem kell Briant, ahogy azt is tudod, hogy a főnök küldött le, nem önszántamból jöttem ide. -nézett rá Clary. Soha nem volt jó a bocsánat kérésben.

- Tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy nem lett volna muszáj elfogadnod a főnök kérését. Volt választási lehetőséget, és te ezt választottad, most viselned kell a következményeit. Minden döntésnek megvan a maga szépsége, ám a maga hátránya is!  Ha nem is mondta, akkor is gondolhattál volna arra, hogy valamikor a főnök megfog hozni egy ilyen döntést!

- Tényleg gondolnom kellett volna rá, de akkor ez nem sikerült, el voltam foglalva azzal, hogy jól csináljam meg a küldetést!

- És szerintem most azon gondolkodsz, hogy mitévő legyél. Ugyanis, csak rád kell nézni, és még a vak is meglátja, hogy szerelmes vagy Brianbe. A célpontba! - mosolygott Aisha. Szerette a romantikus dolgokat, most pedig úgy érezte, hogy egy szerelmi dráma közepébe csöppent.

- Micsoda? Ez nem is igaz! Hogy lennék belé szerelmes? Alig ha ismerem egy hete!

- Én is korán rájöttem arra, hogy mit érzek Dake iránt. Talán egy hét kellett hozzá. -vonta fel a szemöldökét Aisha. Ha tudta volna, hogy mit gondol Clary a kettejük kapcsolatáról..

- Az te vagy. Én pedig én, és tudom, hogy nem vagyok szerelmes Brianbe! - mondta, de közben elpirult. Aishának tágra nyíltak a szemei. A szája elé kapta a kezét, majd felpattant a kanapéról.

- Te elpirultál! Elpirultál, ami azt jelenti, hogy tényleg szereted! - mutogatott Claryra, mire ő forgatni kezdte a szemét. Szerette Aisha hiperaktívságát, de amikor romantikus hiperaktívságba kapcsol át, Clary nem tud mit kezdeni vele. Így egy nagy sóhaj közben válaszolt neki.

- Igen, szerelmes vagyok Brianbe! - akár mennyire is unottan mondta, lelke mélyén ő is ugrándozott volna. Hisz bármennyire is nem akarta bevallani, tényleg szereti Briant, ezzel pedig ő is tisztában van.

- Tudtam! - ölelte át Aisha. - És, mikor akarod elmondani neki?

- Elmondani? Várj, had gondolkodjak... soha!

- De miért?

- Mert nem hiszem, hogy ő is így érezne irántam, és nem szeretném elrontani a barátságunkat azzal, hogy vallomást teszek neki.

- A nemleges válasz már ott van a vallomásra, a kérdés az, hogy szeretnél-e belőle igent csinálni! - mondta komolyan Aisha.

- Te mégis mikor lettél ilyen bölcs? - húzta össze a szemeit Clary, úgy méregette barátnőjét.

- Eddig is ilyen voltam! - vigyorgott. - Na, de most komolyan! El kell mondanod neki, hogy mit érzel iránta!

- De nem szeretném! - mondta hangosabban a kelleténél Clary.

- Oké, értem, hagyjuk ezt a témát. Akkor a másik. Mit szólnál ahhoz, ha én is leköltöznék ide, a Földre? Akár lakhatnánk itt mind a ketten! - vetette föl Aisha, mire Clarynak felcsillant a szeme. Örülne annak, ha nem kéne egyedül laknia egy ekkora házban, de nem is akarta veszélyeztetni Aishat.

- Hát, nem is tudom! Alap járaton nem lenne rossz ötlet, csak van egy olyan bökkenő, hogy a jó angyalok megtámadnának téged is. És ezt nem szeretném!

- De megtudom védeni magam! Nem is leszek a terhedre, esküszöm! - könyörgött Aisha, ami kezdett egyre furább lenni Clary számára.

- Aisha, mi történt veled? Nagyon fura vagy ma! Először mosolyogsz, amikor Chad beszél hozzád, tegnap pedig még ölni tudtál volna azért, ha valaki kiejti a nevét. Aztán pedig unszolsz, hogy mondjam el Briannek, mit érzek iránta. Most pedig ide akarsz költözni. Legutóbb akkor voltál ilyen, amikor... Jézusom! Szakítottatok! Szakítottatok Dake-el! - ugrott fel a kanapéról most ő.

- Jó tudni, hogy ennyire ismersz! -mondta Aisha, egy szomorú mosoly kíséretében.

- Mi történt? -ült le mellé Clary, finoman átölelve Aishat.

- Szakított. Azt mondta, nem bírja már velem folytatni, elege van belőlem. Majd fogta magát, és elment. Bár lehet, hogy így volt jó!

- Én mondtam, hogy valami nem stimmel azzal a sráccal! De tudod mit? Jobbat érdemelsz nála! Egy olyas valakit aki szeret, és tiszteletben tartja a döntéseidet. Ha elakart menni, és el is ment, annak biztos, hogy van valami oka. Amit lehet jobb, ha nem tudunk. Öhm.. hát ezzel biztos nem segítettem! -nevetett kellemetlenül Clary.

- De igen! Hidd el, hogy segítettél! -ölelte át szorosan.

Végül Clary beleegyezett abba, hogy Aisha leköltözzön hozzá. Viszont a holmiját csak holnap fogják a lakásba vinni, mert mára már eléggé kifáradtak. Mind a ketten lefürödtek, - Clary adott egy pizsamát Aishanak - és mentek is aludni.

- Ébresztő! - kiáltott Clary. Aisha, ijedtében legurult az ágyról. Clary nevetve segítette volna fel, de Asiha bosszúból lerángatta őt is a földre.

- Ez aztán érdekes ébresztés volt! -kötötte fel a haját Aisha. - Na, akkor mi legyen a mai terv?

- Először is együnk, mert éhes vagyok! - mondta Clary, a gyomrán tartva a kezét, attól félve, hogy ha elengedi, az megkordul.

- Rendben, akkor reggelizzünk!

- Pirítós jó lesz? - kérdezte Clary, bár már el is kezdte sütni a kenyereket.

- Persze! -mosolygott Aisha. - És utána?

- Utána végig járod a házat, és választasz magadnak szobát. Addig én elkezdek nálad pakolni. Ha választottál, akkor pedig jössz segíteni. Ha kész vagyunk a pakolással, lehozzuk a dobozokat vagy bőröndöket, vagy azt amibe pakolunk, és kipakoljuk itt a holmijaidat! - mesélte el a tervét Clary, közben pedig elkészült a pirítós. - Mit kérsz hozzá? Narancslé, kakó, tej, tea? - sorolta, és sorolta az innivalókat Clary.

- A narancslé jó lesz!

Clary kiöntött két pohárba narancslevet, elővett két tányért, és letette az asztalra  a pirítóssal és a narancslékkel együtt. Hamar végeztek a reggelizéssel, így Aisha elkezdte körbejárni a szobát, Clary pedig elrepült Aisha házához. Szerencséjére volt egy pár bőröndje Aishanak, - sokat utaztak együtt -, de nem volt elég. Inkább először a ruhát kezdte el pakolni, mert abban biztos volt, hogy azokat elakarja magával vinni. Szépen összehajtogatta őket, hogy amikor kiveszik a bőröndből, ne kelljen újra a hajtogatással vacakolni. Aishanak eléggé sok ruhája van, olyannyira, hogy két szekrényben tárolja őket. Mire Clary végzet az első szekrénnyi ruha összehajtásával, már el is ment a kedve a hajtogatástól. Kedvtelenül nyitotta ki a másik szekrényt is, amiből kidőltek a ruhák. Igen, Aisha nem éppen mondható szorgosnak a ruhák hajtogatását illetően... Clary nyöszörögve vett fel a földről egy ruhát, és elkezdte hajtogatni. Aztán, ahogy jobban megnézte, rájött, hogy az-az ő pólója.

- A kis sunyi! Mennyi ideje keresem már ezt a felsőt! - gondolkodott el, majd vállát rángatva berakta a többi ruha közé. Mire végzett a ruhák hajtogatásával, Aisha is megérkezett.

- Megvan a szoba!

- Össze vannak hajtva a ruháid. Na meg, az én ruháim negyede is. -dörmögött Clary.

- Igen, egy-két darab nálam maradt! -kuncogott Aisha.

- Észre vettem! - bólintott mosolyogva Clary. -Még csak a ruháid vannak becsomagolva, a többi holmidhoz nem nyúltam hozzá, mert nem tudom, hogy melyiket szeretnéd hozni, és melyiket szeretnéd kidobni, vagy eladni.

- Hogy mit csinálni? - döbbent le Aisha.

- Figyelj Aisha. Ugye azt te sem gondoltad komolyan, hogy az összes cuccodat lefogjuk vinni? Oké, hogy nagy a lakás, de annyira nem, hogy ez mind beférjen! Hisz tudod, ott vannak az én holmijaim is! És ha én is megtudtam válni egy pár dologtól, akkor te is megtudsz! - veregette vállon Clary "együtt érzőn" Aishat, majd megindult a konyha felé.

- Kezdjünk itt. Pakold ide, ami kelleni fog, és pakold ide azt, ami nem. - mutatott az asztal két részére Clary. - A nagyobb tárgyak, mint például a sütő, vagy a mikró, nem fognak kelleni, mert van már! - tette hozzá gyorsan, még mielőtt Aisha elkezdene azon gondolkodni, hogy azokat hogyan vigyék majd le.

Aisha elkezdett gondolkodni. Komolyan, megfontoltan nézegette a tárgyakat, majd elkezdett pakolni. Körülbelül negyed óra múlva, minden dolog az asztalon és az asztal mellett volt, amit ellehetett mozdítani.

- Oké! -csapta össze a tenyereit Clary. - Ezekre ne lesz szükség, ezek nálam is vannak! A tartalék pohár, tányér, evőeszköz még jól jöhet! -vett el egy párat az említett dolgokból Clary, és belehelyezte egy bőröndbe.

- Ne már! Most tényleg itt akarod hagyni ezt a sok dolgot? - nyavalygott Aisha.

- Igen Aisha, ugyanis, ha mindent elviszünk, nem fogunk tudni mozdulni sem a házban! Most pedig irány a fürdő! - sietett el Clary, mielőtt Aisha még tovább nyavalyogna.

Ugyanúgy két kupacot csináltak, egy olyat amibe azok kerültek, amiket ott hagynak, és egy olyan, amibe az elvihető holmik kerültek. Aztán mentek a nappaliba.. majd ismét vissza Aisha szobájába. Hiába, Clary alig tudta megfűzni Aishat, hogy a legtöbb szobában van tévé, ahogy láthatta, nem kell elvinni a sajátját, de azért Aisha még ragaszkodott egy ideig, mire lemondott róla. Fáradtan, és nyűgösen kezdték el lecipelni a bőröndöket Claryhoz. Mint kiderült, tényleg nem volt elég a bőrönd, így Clary elvitte magától azokat a dobozokat, amikbe az ő holmijait hurcolták. A lecipelés ment a leggyorsabban. De tényleg! Aztán jött a kipakolás. Aisha azonnal a szobájával akarta kezdeni, így Clary magára hagyta, hadd pakolgasson a szobájában, ő pedig elkezdi valahol máshol. Mire Clary végzett a fürdővel és a konyhával, Aisha még csak ott tartott, hogy berakta a ruháit a szekrényekbe, és kipakolta a könyves polcra a könyveit. Clary, amikor benyitott hozzá, Aishat a szoba közepén találta, az ágyat szuggerálva.

- Azért, mert bámulod, nem fog magától rámenni a lepedő, ahogy a takaróra és a párnákra sem a huzat! - bökte vállon Clary.

- Tudom. De azon gondolkodtam, hogy nem tehetnénk be az ablak alá az ágyat?

- Te most csak viccelsz velem ugye? Akkor a tévét is el kell vinni, hogy szembe legyen veled! - mondta Clary tágra nyílt szemekkel.

- Nem viccelek! Tényleg azt szeretném, ha az ablak alatt lenne az ágyam! - biggyesztette le az ajakit Aisha. Clary ilyenkor nyolc évesnek nézte.

- Gyerünk! - sóhajtott Clary. - Háromra megemeljük, és az ablakhoz visszük! Egy, kettő, há...

- Nem gondolod, hogy egy kicsit korai lenne még az ágy emelés?

Clary annyira megijedt a hangtól, hogy fölegyenesedni sem mert.

- Luke! Szia! Hát te, hogy-hogy itt vagy? Azt hittem már elmentél.. - csodálkozott Clary.

- Igen, elmentem, de attól még rád fogok nézegetni addig, amíg biztosan nem leszel jól! Most pedig engedj oda, majd én segítek!

Clary annyira megvolt lepődve, hogy még megköszönni is elfelejtette Luke segítségét. Elvitték Aishaval az ablak alá az ágyat, vele szemben pedig a tévét. Még volt mit kipakolni Aisha szobájába, de nem volt kedvük nekilátni.

- Hol hagytad a kis barátnődet Cl-Claryt? - kérdezte Briant az anyukája.

- Otthon van. Gondolom pihen, és élvezi a téli szünetet.

- Nem szeretnéd áthívni ma vacsorára?

- Nem tudom, nem hiszem, hogy most eltudna jönni!

Brian egyáltalán nem akarta, hogy Clarynak látnia kelljen, milyen az állapota a családjával.

- Miért?

- Mert tegnap rátámadtak, és rosszul érzi magát! - bökte ki Brian.

- Oh. Értem! - bólogatott az anyukája. - Lassan kész az ebéd! Megterítenél?

- Persze! - bólogatott Brian. - Jenna!

- Igen? - fordult meg az anyukája.

- Rákérdezek azért Clarynál, hogy eljön-e! - varázsolt az arcára egy halvány mosolyt.

Mióta az igazi anyukája meghalt, és Jenna a helyére lépett, mindig is gyűlölte őt. Hogy miért, azt nem tudta, de volt egy olyan sejtése, hogy azért, mert ha átengedi Jennát az édesanyja helyére, akkor úgy érezné, hogy végleg elvesztette őt. Nem szeretett ilyen lenni Jennável, mert tudja, hogy nem érdemli meg, de valamikor nem tudja tartani magát. Ilyenkor pedig mindig bűntudata van.

- Nem tudod, hogy kié az a kocsi? -nézett ki az ablakon Jenna.

- A kék? A matek tanárnőmé.

- Már vagy ötödjére megy el itt! - rázta a fejét.

- Tényleg? Lehet titokban rendőr is, és őrködik! - próbált viccelődni Brian, de nm sült el valami jól.

- És mi van, ha nem az miatt köröz itt? Mi van, ha nem is tanár, csak annak adja ki magát? Mi van, ha...

- Jenna, nyugodj meg! Új tanár, lehet, hogy nem rég költözött ide, és még nem tudja fejből az utat a házához.

- Nem értem, hogy tudsz mindenre ilyen optimistán gondolni! - rázta a fejét hitetlenkedve Jenna, majd visszasétált az ebédhez.

Brian megterített, Jenna pedig kiadagolta az ételt. Csak ketten ettek, Brian apukája ma dolgozott, nem tudott ott lenni velük. Néma csendben kanalazták a levest, utána pedig továbbra is csendben ették a sült csirkét a salátával. Brian hamarabb végzett mint Jenna, és megköszönte az ebédet és felállt. Felvette a cipőjét és a kabátját, majd, mielőtt kilépett volna az ajtón, odakiáltott egy "majd jövök"-öt Jennának, és kilépett a mínuszokba.

- Nem, nem és nem! Nem segítek. Vagy egyedül pakolod ki, vagy megvárod vele a holnapot, és együtt kipakoljuk!

Clary és Aisha a földön kuporogtak. Luke már el is ment, csak ellenőrizte, hogy Clary jól van-e.

- Ne már, légyszi! Már csak két doboz van, azt még megcsináljuk, és készen is leszünk, nem kell vele holnap babrálni!

- Nagyon sokkal fogsz még nekem jönni ezért! - tápászkodott fel a földről Clary, majd felsegítette Aishat is.

- Huh, mennyi mindennel jövök már neked! - vigyorgott Aisha, amolyan "te is tudod, hogy mindig ezt mondod" arccal.

- Ne legyél ilyen, mert nem segítek! - bökte oldalba Clary, mire Aisha leütögette magáról Clary karját.

Kis idő múlva véglegesen neki kezdtek az utolsó kettő dobozhoz is. Az egyikben egy olvasó lámpa, és még több könyv volt, a másikban pedig egy lávalámpa, és pár mappa, tele lapokkal.

- Ilyen nincs! Készen vagyunk. Végeztünk vele. Ezt el sem hiszem! - dőlt arccal az ágyba Clary, Aisha pedig ráugrott Claryra.

- Ha egyszer leszállsz rólam, ezt nagyon megkeserülöd! -motyogott Clary.

- Nem megyünk ebédelni? Éhes vagyok! - kérdezte Aisha, mit sem törődve Clary előbbi mondatával.

- Ha leszállsz rólam, akkor rendelhetünk pizzát!

Aisha azonnal le is pattant Claryról. Clary ahogy felállt, még rálökte az ágyra Aishat, majd kiment a nappaliba a telefonjáért. Amíg rendelt, kinézett az ablakon. Egy kék autó állt előttük, és nem éppen tűnt úgy Clarynak, hogy a benne ülő hamarosan elakar menni. A telefonálás alatt, végig ott volt, majd egyszer csak elindult. Clary kopogást hallott. Félve ment az ajtóhoz, nem tudta elképzelni, hogy ki lesz az. Aztán amikor kinyitott az ajtót, meglátta Briant.

- Szia! -köszöntötte Clary. - Gyere be nyugodtan!

- Mindjárt megyek is haza, csak kérdezni szeretnék valamit. Nem lenne kedved ma átjönni vacsorára? Jenna látni akar téged!

- Nagyon megharagszol, ha nem megyek? Ma költözött át hozzám Aisha, és egész nap pakoltunk, fáradt vagyok!

- Persze, megértem! Akkor jó pihenést, majd máskor találkozunk! -köszönt el Brian.

Clary szomorúan csukta be az ajtót, nem tudta elképzelni, miért mondta le Briant.

12. fejezet

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy így szét vagyok csúszva a bloggal... Nem fogok kifogásokat keresni, eleget tettem már.. Miután már egy ideje nem volt rész, így megpróbáltam egy extra hosszút összerakni. De ami a füzetemben hat oldal volt -nagy füzetem van, de tényleg! - az itt nem tűnt valami soknak. Így azt is hozzá írtam, ami a következő részből már megvolt. De folytatni nem volt időm, mert megszakításokkal egész nap ezt írtam, és kifogytam az ichletekből ><. Eléggé befejezetlen a vége, de ne aggódjatok, ki foglak engesztelni titeket a következő résszel. Hogy mikor várható, az még nem publikus :DD. Tényleg nagyon sajnálom, de nyáron ez remélhetőleg meg fog változni! -mármint nem az, hogy sajnálom, hanem a trehányságom :DD-. Na, de addig is jó olvasást az új részhez! :))!

Clary ziláltan ébredt fel. Ismét rosszat álmodott. Ugyanazt mint eddig. Egy városban volt egy háznál, tél volt, karácsony. Befelé leskelődött az ablakon, egy családot nézett, akik bent élvezték a karácsonyt. Énekeltek, ajándékot bontogattak, aztán megjelent a füst, és sorban megölt mindenkit. A változás annyi volt, hogy a gyerekek még nagyobbak lettek. Valamiért, olyan ismerős volt Clarynak mind a két gyermek, de nem tudta honnan. Fáradtan nézett az órára. Még csak huszonnégy óra volt. Gondolta, akkor megpróbál visszaaludni. Reggel, félig frissen kelt fel. Végül, már nem a karácsonyi történettel álmodott, hanem valami teljesen mással. Brianről és róla. Egy parkban sétáltak, Brian hirtelen megállt. Clary még ment volna tovább, de Brian megragadta a karját, és maga felé fordította, majd szerelmet vallott Clarynak. De mielőtt Clary válaszolhatott volna, addigra felébredt. Morogva ment be a konyhába, úgy főzte le a kávét, közben pedig csinált magának valami reggelit. Reggel hat volt, direkt kelt ilyen korán, hogy nyugodtan tudjon készülődni, ne keljen sietnie.Megreggelizett, majd elment fürdeni. Hét órára készült el, utána pedig bepakolt, majd várta, hogy Brian, elé menjen. Majd hét harminckor elindultak az iskola felé.

-És, hogy aludtál? -kérdezte Brian, viszonylag jó kedvel.

-Hát, jól! -hazudott Clary. Bár az utolsó álma azért tetszett neki, szóval nem teljesen volt hazugság.. -És te?

-Én is. Kicsit későn aludtam el, de még így is kipihent vagyok! -mosolygott. -Suli után nem megyünk el valahova sétálni? -kérdezte, mire Clary is elmosolyodott.

-De! És merre szeretnél majd menni?

-Azt még nem tudom, majd kitaláljuk!

Miközben a délutánon gondolkodtak, megérkeztek az iskolához.

-Ma lesz az első matekunk az új tanárral, kíváncsi leszek! -vigyorgott Brian.

-Ha lehet kíméld meg a szívatásaidtól! -bokszolta vállon a lány, mire Biran nevetni kezdett.

-Megpróbálom!

Becsöngettek. Mindenki lélegzet visszafojtva állt a helyén, várták a tanárt. Titokban könyörögtek azért, hogy valami jó fej tanár legyen, ne pedig olyan, mint az előző. Aztán éveknek tűnő percek múlva, kicsit késve, belépett az új matektanár..nő!

-Sziasztok! Bocsánat a késésért! Lia Clarkson vagyok, én leszek az új matektanárotok!

A teremben csend honolt. Mindenkim csodálkozva nézte az új tanárt. Úgy néztek ki, mint az elsős diákok, akik új környezetbe, ismeretlen emberekhez kerülnek. A tanárnőnek fekete haja. szürke szeme volt, amit Clary azonnal ki is szúrt. Egy jó angyal. A tanárnő szeme elidőzött Claryn, majd tovább nézet a többi diákra. Arca olyan karakteresen néz ki, furcsa, hogy egy ilyen szép nő tanárnő legyen. Bár Clarynak van egy sejtése, miért a tanári szakot választotta! A tanárnő megkérte őket, hogy csináljanak egy kis táblát papírból, írják rá a nevüket, és tegyék ki a padjuk szélére, addig, amíg meg nem jegyzi a nevüket. Az óra elején így megcsinálták a táblákat. Utána pedig ők is bemutatkoztak a tanárnőnek. Összességében ezzel ment el az óra. A tanárnő csöngetéskor elköszönt, majd kiment a teremből.

-Azta! Hát, nem olyan, mint az előző, az egyszer biztos! -csodálkozott még mindig Brian.

-Csukd be a szád, belerepül a légy! -vigyorgott Clary.

-Ha ha ha! -forgatta a szemét mosolyogva a fiú.

-Nem szeretnénk meglátogatni Claryt? -nyöszörgött Catrina.

-Most suliban van, kicsit furcsán jönne ki! -rázta a fejét Aisha.

-Utána?

-Nem tudom, majd meglátjuk! De mesélj még, milyen Európában?

-Hát, sokkal másabb, mint itt!

Catrina csak ennyit mondott, így inkább hagyta ezt a témát. Egy ideig csöndben maradtak, nem tudták, miről beszéljenek.

-Mi lenne, ha délután meglátogatnánk Claryt? -kérdezte megadóan mosolyogva Aisha.

-Benne vagyok!

-Még hány óra van hátra? -nyöszörgött Clary.

-Nyugi, ez az utolsó! -mosolygott Biran.

-Hé srácok! Jöttök holnap a tél köszöntő buliba? -kiáltott oda Chad Brianéknek.

-Hát persze!

-Milyen buliról beszélsz? -kérdezte Clary felvont szemöldökkel.

-Mi az Brian, be sem avattad? -kérdezte vigyorogva Chad. -Holnap az iskola rendez egy télköszöntő bulit, amin megünnepeljük a telet, valamint a szünetet! Öltözék bármilyen lehet, annyi a lényeg, hogy világos színben gyere! Clary erre felvonta a szemöldökét. Ő, és a világos színű ruha távol álltak egymástól.

-Nyugi, csak vicceltem! -vigyorgott önelégülten Chad, majd a barátja felé fordult, de egy pillanatra még visszanézett Claryék felé.

-Ja, és ha még itt van a barátnőd, elhozhatnád magaddal! -kacsintott, majd véglegesen a barátja felé fordult, akik végig magyarázott neki.

-Eléggé megtetszett neki Aisha! -vonta fel a szemöldökét Clary, mire Brian nevetni kezdett.

-Folyton arról a lányról beszél, akivel itt voltál iskola látogatáson!

-Igen, ő Aisha! -mosolyodott el Clary. Csak ekkor jutott eszébe, hogy Brian még nem is látta.

-Majd rákérdezek nála, hogy lenne-e kedve jönni. -vont vállat Clary.

-Chad örülni fog! -mosolygott Brian.

-Merem azt remélni!

Clary nem rajongott Aisha mostani barátjáért, túlságosan is fura volt neki. Bármit kérdezett tőle, nem akart válaszolni...

Becsöngettek. Mindenki a helyére sétált, várták a tanárt, de nem jött. Öt perc után becsukták az ajtót, és tovább vártak. Tíz perc után halk ujjongásba kezdet az osztály, majd elkezdtek beszélgetni. Az utolsó órjuk így egy lyukas óra volt.

-Hiányohatnának többször is a tanárok!-örvendezett Brian.

-Hát igen, az jó lenne! Értett egyet Clary.

Hazaindultak, aközben beszélték meg, hogy lerakják a cuccukat, aztán találkoznak a kávézónál. Egy idő után szétváltak, Brian ment egyenesen, Clary pedig lefordult. Amint hazaért, letette a cuccát, megfésülködött, és el is indult a kávézóhoz. Amikor odaért, Brian még nem volt sehol, így leült egy asztalhoz, és kért egy kávét. Közben jött egy SMS-e. Hol vagy? Szeretnék neked bemutatni valakit! :) -Aisha.

Clary a szája szélét rágva írt vissza Aishanak.

Abban a kávézóban, ahonnan Briant bámultuk. Vele vagyok itt, de nyugodtan gyertek, úgy is szeretnék kérdezni majd valamit tőled! :)) -Clary

-Szia! Rég találkoztunk! -vigyorgott Brian.

-Igen, tényleg nagyon rég! -bólogatott mosolyogva Clary.

Közben a telefonja megint pittyegni kezdett.

Rendben, akkor mindjárt indulunk is! -Aisha

Clary eltette a zsebébe a telefont.

-Van egy ötletem! Miért nem hívod ide Chadet? Aisha úgy is jön ide, akkor Chad megkérhetné, hogy jöjjön el a buliba!

-Nem jó, most nem ér rá!

-Akkor majd megkérdezem én! -bólintott Clary.

Végszóra Aisha belépett a kávézóba, mögötte pedig egy lány keresett a tekintetével valakit. Clary azonnal felismerte.

-Catrina! De rég láttalak! Hogy vagy? -ölelte át Clary.

-Jól, és te? Szia! -integetett Briannek.

-Brian, ők itt Aisha Wite, és Catrina Smith. Aisha, Catrina, ő itt Brian Becker.

-Örvendek a szerencsének! -integetett neki mosolyogva Catrina.

-Pontosan ilyennek képzeltelek el! -gondolkodott Aisha.

Clary tágra nyílt szemekkel bámult barátnőjére, nem értette, Aisha miért mondta ezt.

-Hogy micsoda? -vonta fel a szemöldökét Brian is.

Clary érezte, ahogy kezdett vörösödni az arca.

-Clary folyotn rólad beszél, hogy milyen kedves vagy vele...

-Aisha! -csitította el hirtelen Clary.

-Értem, értem! -emelte fel védekezően a kezeit Aisha.

Hirtelen beállt közéjük a kínos csend. Clary haragudott Aishara, nem tudta, miért hozta ilyen kínos szituációba. Főképp, miután nem is szokott Brianről beszélni.

-És hogy-hogy itt vagy még? -törte meg a csendet Brian, Aishanak szegezve a kérdést. -Mármint úgy értem, hogy Clary azt mondta, hogy visszamész Olaszországba.

-Visszamegyek? -vonta fel a szemöldökét Aisha. Közben Clary finoman megrúgta az asztal alatt, amitől Aishanak egyből beugrott, hogy miért mondta ezt Brian. -Ja, igen, a költözés! Még sem megyünk el, csak Clary még nem tudott róla.

-Tényleg? Jaj, de jó! -mosolygott Clary.

Egy pillanatra azt hitte, hogy lefog bukni, de miután Aisha vette a lapot, kicsit nyugodtabban ült a székén.

-Ez esetben lenne egy kérdésem! Nem szeretnél a holnapi télköszöntő buliba eljönni? -kérdezte Clary.

-De, miért is ne! Catrina, eljössz te is? -fordult Catrinahoz.

-Sajnos nem lehet, holnap nem érek rá. De nektek jó szórakozást! -mosolygott. -De enekm most mennem kell, sziasztok! -lépett ki a kávézóból.

-Viszont akkor, ha nem mész el, akkor nem lenne kedved beiratkozni a suliba? Lenne az osztályból valaki, aki ennek örülne. -kérdezte Brian.

-Hát, még nem tudom. De ki örülne neki?

-Az a fiú, aki körbe vezetett minket, Chad.

-Nekem van barátom! -rázta a fejét azonnal Aisha.

-Hát, Chad ennek már nem fog örülni! nevetett Brian.

-Sajnálom, de jól megvagyok a barátommal, Chadet meg nem is ismerem!

-Értem! -bólintott Brian.

Egy ideig még beszélgettek, a fagyos hangulat szép lassan felolvadt. Aztán, amikor már fáradni kezdtek, hazamentek. Aisha Claryval ment, szeretett volna még beszélni vele.

-Olaszországba? Tényleg? -tárta szét a kezeit.

-Hirtelen nem jutott más az eszembe. -mondta nyugodtan Clary.

-Egyáltalán miért mentem volna el?

-Nem tudom. Csak kérdezték, hogy miért nem iratkozol be. Kellett egy indok. -rántott vállat.

-Az nem lehetett volna, hogy nem szeretnék?!

-Akkor rákérdeztek volna, hogy miért nem.

- Mindegy! És miért nem mondtad el, hogy van barátom?

- Mert nem tartozik rájuk! És különben is! Most azért jöttél ide, hogy veszekedjünk? Mert akkor el is mehetsz!

Clary ideges volt, amiért Aisha így letámadta a kérdéseivel. Felállt a kanpéról, és bement a szobájába. Nem szereti, amikor kifaggatják. Bár ki szereti?

-Holnap még visszatérünk rá! -ordított be neki Aisha, majd hallotta, ahogy becsapódik az ajtó. Dühösen dőlt el az ágyban. Tudta, hogy nem aludhat el, még tanulnia is kellett. A száját húzva ült fel az ágyban, előkereste a felszerelését, és elkezdett tanulni. Közben jött egy hangüzenete Aishatól, miután nem volt hajlandó felvenni neki a telefont. Ez állt benne: Szia Clary! Gondoltam, hogy nem fogod felvenni a telefont, amit meg is értek. Nem szabadott volna úgy neked esnem, sajnálom. De te is tudod, hogy szólnod kellett volna a dolgokról, mert ma kis híján lebuktattalak. Jobban örültem volna annak, hogy ha megbeszéljük ezeket, mielőtt ez történne. Tudod, hogy nem szeretek hazudni.. Bár így is úgy is az jött volna ki belőle. Na mindegy! Minden esetre sajnálom a mai napot, örülnék, ha ezt elfelejthetnénk, mintha mi sem történt volna. Még egyszer sajnálom, hogy olyan voltam, de hiányzol. Tudom, hogy még csak pár napja költöztél le, de már most kezd elhűlni a barátságunk, én pedig ezt nem akarom. Szeretném, ha holnap nyugodtan megtudnánk ezt beszélni, esetleg ha benne lennél, leköltözhetnék hozzád, vagy megkérem a főnököt, hogy kerítsen nekem is egy házat, és akkor minden nap találkoznánk. Akár esetleg én is beiratkozhatnék az iskolába. Csak ennyit akartam. Szia, jó éjszakát! Clary szomorúan dobta le maga mellé a telefont. Már nem akarta visszahívni Aishát, ő is úgy gondolta, hogy majd holnap megbeszélik. Így inkább tovább tanult. Már éjfél volt, amikor befejezte, és ágyba bújt, azonnal el is aludt.

Ziláltan ébredt fel álmából. Valamiért úfgy érezte, hogy figyeli valaki. Riadtan ült fel az ágyában, majd körbenézett. De nem látott senkit. Kicsit nyugodtabban feküdt vissza, de szinte utána, motoszkálást hallott. Kikelt az ágyból, és halkan odasétált az ajtóhoz. Egy mély lélegzet kíséretében óvatosan kinyitotta, és kinézett rajta. Kár volt, ugyanis valaki azonnal neki támadott. A támadó beleszúrta Clary kezébe a kést, mire Clary arcon csapta, majd fellökte. Utána berohant a konyhába, és elővette a legnagyobb kést. A támadója is megérkezett. Clary megpróbálta belé állítani a kést, de nem sikerült, fordítva sült el. A támadója hason szúrta a késsel, majd ellökte. Rámérte volna a következő ütést is, de valaki hirtelen átszúrta Clary támadójának mellkasát, aki esetlenül hullott a földre. Clary ekkor már félig eszméletlen volt, nem látta, hogy ki mentette meg. Majd elsötétült a világ.

Fájó fejjel ébredt fel. Nem tudta, hogy mi történt, nem emlékezett. Aztán beugrott neki. Valaki, az éjszaka megtámadta, de valaki meg is védte. Kíváncsi volt, hogy védelmezője még mindig a házban volt-e. Kikelt az ágyból, de a hirtelen mozdulattól összecsuklott a lába.

-Vigyázz, még mindig gyenge vagy! -emelte fel a földről egy ismerős hangú fiú.

-Luke? -kérdezte Clary.

-Igen, én vagyok!

Clary hallotta a fiú hangján, hogy mosolyog.

-Jól vagy? -kérdezte komolyabban.

-Igen, a hasam fáj egy kicsit, de minden oké. Hány óra van? -kérdezte aggódva. Félt, hogy lekéste az iskolát, és félt, hogy Brian megharagszik rá.

-Fél tizenkettő múlt.

-Hát, akkor már nem lenne értelme iskolába menni. -sóhajtott.

-Ma lesz az iskolában a buli, ugye?

-Honnan tudod?

-Csak tudom! -mosolygott a fiú. -Ahogy azt is tudom, hogy mi vagy.

-Nem tudom, mire gondolsz!

-Arra, hogy sötét angyal vagy. Pont ezért nem vittelek kórházba. Mert tudom, hogy a sebeitek gyorsabban begyógyulnak, mint egy átlag emberé.

-Ezt meg honnan szedted? -vonta fel a szemöldökét Clary.

-Meg vannak a forrásaim. De arra alapvetően is rálehetne jönni, hogy nem vagy ember. Hisz gondolj bele! Ha egy embert így hason szúrtak volna mint téged, nem hiszem, hogy más nap délután már ilyen könnyedén feltudna ülni, vagy, hogy "épp hogy csak fáj"-na neki a seb. De ne aggódj, nem foglak bántani, ahogy nem is árulom el a titkod senkinek. Az a feladatom, hogy megvédjelek, és én ezt be is tartom. -mondta Luke, majd felállt az ágyról. -De most hagylak pihenni.

-Várj! Hogy jutottál be?

-Nyitva volt az ajtó! -vonta fel a szemöldökét Luke, majd egyedül hagyta Claryt a gondolataival.

Aztán eszébe jutott. Tegnap veszekedtek Aishaval, Clary bement a szobájába, Aisha pedig elment. Csakhogy Aishanak nincsen kulcsa a házhoz, így nyitva maradt az ajtó. Akkor így jöhettek be mind a ketten! Luke is és a támadó is. Clary megrázta a fejét, majd kimászott az ágyból, és óvatosan elsétált a fürdőig. Megengedte a fürdő vizet, közben fogat mosott, utána pedig megfürdött. Közben írt egy SMS-t Briannek, hogy sajnálja, hogy nem ment iskolába, de a bulira eltud menni, és ott majd elmondja neki, hogy mi történt. Miután tíz perc múlva sem jött rá válasz, Clary ezt annak vette, hogy Brian megharagudott rá. Ledobta a telefonját az ágyra, és előkereste a hajvasalóját. Miközben vasalta a haját, Luke bement hozzá ellenőrizni, hogy jól van-e. -Igen, nem csináltam hülyeséget, minden rendben! -mondta türelmetlenül Clary.

Luke egy szó nélkül kiment a szobából, magára hagyva Claryt. Clary tovább folytatta a készülődést. Nemigen szokta magát kisminkelni, ezért ez most is elmaradt. Viszont azt nem tudta, hogy mit vegyen fel, nem tudta, hogy egy ilyen buliba milyen ruhában kéne megjelenni. Így végül a farmer-csizma kombinációnál maradt. Pólónak egy fekete hosszú ujjú darabot választott, amire kis kövekkel egy szív volt kiformálva. Fölé egy farmer dzsekit választott, majd kiment az udvarra, ott várta Briant. Aztán eszébe jutott, hogy nem is biztos, hogy menni fog érte, miután nem is beszélték meg, hogy együtt mennek. na meg ugye ott van az is, hogy Brian haragszik rá. Így tíz perc várakozás után elindult. Amikor egyedül érkezett meg a bulira, Chad felvont szemöldökkel nézett rá.

-Hol hagytad az uradat? -próbált viccelődni.

-Nem beszéltük meg, hogy együtt jövünk, így elindultam.

-És, hogy-hogy nem jöttél suliba?

-Öhm... lecsúsztam a lépcsőn, kicsit rosszul éreztem magam. Felhívtam Briant, hogy bocsánatot kérjek, de nem vette fel. Ezért jöttem a buliba, hogy majd itt bocsánatot kérjek, de nem látom sehol.

-Le volt merülve e telefonja, azért nem vette fel. Apropó, a herceged most lépett be az ajtón. -vigyorgott Chad.

Clary hirtelen megfordult a tengelye körül. És ekkor megbizonyosodott, hogy Chad nem veri át. Ugyanis Brian ott állt az ajtóban, teljes életnagyságban, a szemével körbe pásztázta a termet, tekintete megakadt Chaden és Claryn. Arca semleges volt. Lassan, komótosan sétált feléjük, majd amikor hozzájuk ért, félre hívta Claryt.

-Minden rendben? -fürkészte most már aggódva.

-Persze! miért ne lenne?

-Reggel, amikor mentem le érted, egy srác nyitott ajtót. El mesélt, hogy sikítozást hallott, így bement a házba és látta, hogy valaki megtámadott. Mondta, hogy megsérültél, és, hogy ő figyelt rád.

-Hát, most már jól vagyok! -mosolygott kedvesen.

Örült, hogy Brian nem haragszik rá. Annak meg végképp, hogy aggódik érte. Azt viszont nem értette, hogy Luke miért nem szólt, hogy Brian ott volt nála. -Nem tudod, hogy ki támadott meg?

-Nem... sejtésem sincs, hogy ki lehetett!

Csak egy dolgot tudott róla, még pedig azt, hogy egy jó angyal volt, de arról Briannek nem kellett tudnia.

-Nem rétem! Ez már nem az első alkalom, hogy megtámadnak téged!

Clary erre nem tudott mit mondani. Ugyanis ő tudta, hogy miért támadják meg folyton, de azt Briannek nem mondhatta el!

-Lehet, nem vagyok szimpatikus nekik! -próbált viccelődni, mire Briantől kapott egy szúrós tekintetet. -Na jó, ilyennel nem viccelek! -sütötte le a szemét.

-Aishat hol hagytad?

-Egyedül jön!

Clarynak teljesen kiment a fejéből, hogy beszéljen Aishaval.

-Egy pillanat és jövök! -viharzott el a mosdók felé. Amikor nem figyelt rá senki, elrepült. Gyorsan a házához ért, pont időben. Ugyanis Aisha akkor ért a házhoz, mikor Clary is.

-Szia! -integetett neki mosolyogva.

-Hát te, hogy-hogy itt kint?

-Az hosszú, sztori! -nevetett kínosan Clary. -Na, akkor mehetünk?

-Persze!

Végszóra elindultak. Megkérte Aishat, hogy repüljenek, mert úgy gyorsabb. Így él perc múlva már a bulin találták magukat.

-Annyi a lényeg, hogy nem beszéltük meg, hogy együtt jövünk, így én már egyszer itt voltam. Csak aztán eszembe jutott, hogy lehet elém fogsz jönni. Így elsiettem Briantől, és haza repültem.

-Na kösz! Rólam meg meg is feledkeztél! -viccelődött Aisha.

-És amikor te feledkeztél meg rólam tavaly? -vonta fel mosolyogva a szemöldökét Clary.

-Oké-oké, kvittek vagyunk! -szorították meg egymás kezét. Ebben a pillanatban viszont volt valami, ami Claryéknak nagyon sokat jelentett.

Jó kedvel léptek be az iskola torna termébe, ahol a buli volt. Clary egyből kiszúrta Briant a fehér, cipzáros pulóverében, és sötét kék farmer nadrágjában, amihez egy fekete Convers-et társított.Haja szanaszéjjel állt, mintha az imént kelt volna fel. A maga százhetvenhét centijével épphogy, de kitűnt a többiek közül. Mintha megérezte volna, hogy figyelik, Claryék irányába fordult, mire Clary mosolyogva integetett neki, Brian pedig megindult feléjük.

-Szia! -intett Aishanak. -Minden rendben? Jó gyorsan tudsz futni! -mosolygott most már Brian is.

-Persze! Bocsi, csak hívtak telefonon, és a buliban nem hallottam volna semmit, így egy csöndesebb helyre mentem. Utána mentem volna hozzád, de megláttam Aishat, és gondoltam, akkor majd együtt megkeresünk!

-Értem! Nos, jöttök a lelátóra? Ott ül Chad! -mutatott fel Brian a lelátóra, ahonnan Chad vigyorogva integetett le.

-Mehetünk! -bólintott rá a két lány.

A zenétől Clary vidámabb lett, a csöppnyi álmosság is eltűnt a szeméből, ami eddig ott motoszkált. Az adrenalin szintje magasabb volt a szokottnál, hirtelen mozogni támadt kedve. De inkább Brian mellett maradt, és felsétált a lelátóra.

-Sziasztok! -ölelte át Aishát és Claryt. Aisha furán nézett rá, Clary viszont tudta, hogy miért volt az ölelés. Aishanak azért, mert szerelmes belé, Clarynak pedig azért, hogy ne jöjjön ki furcsán, hogy csak Aishat öleli meg.

-Öhm, szia! -húzta össze résnyire a szemeit Aisha. -Tudom ki vagy! Te vezettél körbe múltkor minket! -pattantak ki a szemei.

-Tehát emlékszel! -biccentett mosolyogva Chad.

-Igen emlékszem!

Claryék hangos beszélgetésbe kezdtek, miközben felszerelkeztek egy kis étellel.

11. fejezet

-Sziasztok! -köszönt a tanáruk, szeme megakadt Claryn. -Csak nem egy új diák? Üdvözlünk itt, kérlek, mutatkozz be!

Clary zavartan fel állt, és bemutatkozott.

-Jó napot, Clary Presentnek hívnak! -ennyit mondott, mire mindenki nevetni kezdett.

-Úgy látom, nem vagy valami bőbeszédű! -mosolygott. -Na jó, vegyétek elő a felszereléseteket!

Irodalom óra volt, Clary pedig ott állt a padja előtt, felszerelés nélkül.

-Tanár úr! Én még nem kaptam meg a tankönyveimet, csak füzetem van!

-Rendben, akkor írj le mindent, amit hallasz az órán. -bólintott, és elkezdte mondani az anyagot.

Óra végén Clary már szinte nem érezte a karját, annyit írt.

-Én nekem muszáj is lesz ezt mind megtanulni? -kérdezte nyöszörögve Briantől, mire a fiú elnevette magát.

-Hát persze! Mit gondoltál, hogy veled kivételezni fognak? -bokszolta vállon a lányt.

-Hát, nem is tudom! -folytatta a viccelődést Clary.

-Brian, tudnál egy kicsit jönni? -kérdezte egy Clarynak ismeretlen fiú.

-Persze! Bocs Clary, mindjárt jövök! -mondta, azzal lepattant a padról, és kisétált a teremből.

Clary kihasználta az alkalmat, és megint bevetette az elmetrükköt. Brian nővérének képzelte magát, majd Brianra vetítette a gondolatait. Ekkor pedig egy Clary számára teljesen új dolog történt. Amikor sikerült minden gondolatát a fiú felé fordítani, meglátta, hogy hol van a fiú. Clary nyelt egy nagyot, és Brian nővéreként a fiú elé lépett, és mosolyogva integetett neki. Brian szeme megakadt rajta, hirtelen levegőt venni is elfelejtett. A srác, aki kihívta, végig beszélt hozzá, majd amikor abbahagyta, akkor vette észre, hogy Brian lesápadt.

-Minden oké haver?

-Persze! De nekem most mennem kell!

-Várj! Mi a válaszod?

-Majd később megbeszéljük! -kiáltott vissza Brian, majd berohant az épületbe. Clary követte, és végig beszélt hozzá. Brian amint beért a férfi mosdóba, elkiáltotta magát.

-Hagyjál már békén! Hagyjál! -egyre idegesebb lett. Clary, Brian hirtelen haragja miatt megszeppent egy kicsit, de azonnal összeszedte az erejét.

-Na mi az, már nem is hiányzom neked? Azt hittem, hogy ennél azért jobban szeretsz! -vetette oda a fiúnak félvállról, mire az idegessége miatt beleütött egyet a falba.

-Ne kísérts! Nem csináltam semmit, ami miatt kísértened kellene!

Clary erre nem tudott mit reagálni, így kiszállt Brian fejéből. Mikor becsöngettek, csodálkozva nézett körbe a teremben, ugyanis Brian nem volt sehol, pedig a tanár is bent volt már a teremben.

-Tanár úr, nem tudja, hogy hol van Brian? -kérdezte Chad.

-Mindjárt itt lesz! -nyugtatta meg a tanár Chadet, és elkezdte az órát.

Éppen Fizika volt, és a fénytanba kezdtek bele. Kinyílt az ajtó, Clary pedig azonnal odakapta a fejét. Brian jött be rajta, az igazgatóval mögötte. Clary azonnal lesütötte a szemét.

-Na jó gyerekek! Nem szeretném ha még egyszer előfordulna, hogy valaki a tanítás közben kint bóklászik a folyosón. Most utoljára néztem el, következőnek akit meglátok óra alatt a folyosón, az komoly következményekre számíthat! -mondta, azzal kiment a teremből. Brian kedvtelenül leült Chad mellé, padtársa azonnal felé fordult és kérdezgetni kezdte, de Brian csak megrázta a fejét. Clary valamiért nem érezte jól magát. Rosszul esett neki, hogy így látta Briant. Rosszul esett neki, hogy miatta volt ilyen Brian. De elvállalt valamit, amit véghez kell vinnie. Az óra alatt nem is nézett többet fel a füzetéből, csak akkor, amikor kicsöngettek. Ez még csak a második óra volt, Clarynak viszont úgy tűnt, mintha már a hatodik óra következne. Pedig ez nem így volt. És még öt órát ki kell bírnia. Aztán amikor hazamegy, tanulhat a holnapi napra.. Bele sem mert gondolni, milyen lehet annak, aki nap mint nap tanul, tanul és tanul, több éven keresztül! Clary úgy gondolta, hogy ezt az évet kibírja az iskolában, de a főnökének nem fogja hagyni, hogy beírassa egyetemre, hogy ha Brian szeretne egyáltalán egyetemre menni! Brian szokatlan módon végig csöndesen ült a padjában, hiába kérdezgették a többiek, hogy mi baja van, ő nem válaszolt, csak rázta a fejét. Clary nem mert odamenni hozzá, bűntudata volt. Minél többször alkalmazza ezt az elme trükköt Brianen, annál rosszabbul érzi magát. De muszáj csinálnia! Hisz szenvednie kell! De miért is? Újra csöngettek, a diákok és a tanárok pedig belekezdtek a harmadik órába.

-Szia Aisha! -mosolygott kedvesen Catrina.

-Szia Catrina! Rég láttalak! -szaladt oda a lányhoz Aisha, és szorosan megölelte.

-Hogy vagy?

-Hát, nem a legjobban. És te?

-Én megvagyok. Hogy érted, hogy nem a legjobban? Mi történt?

-Semmi, csak hiányzik Clary.

-Miért, hol van Clary?

-Hát, ez egy nagyon hosszú történet! -sóhajtott egyet Aisha.

-Időnk, mint a tenger! -karolta vállon Catrina Aishat, és elindultak Aisha lakása felé.

-És amúgy, hogy-hogy itt vagy?

-Gondoltam, ide látogatok. Kb. egy hétig leszek itt, szeretném kihasználni! -mosolygott Catrina. -Na, de mi van Claryval?

-A főnök adott neki egy különleges küldetést. Kínoznia kell egy embert, és meg kell ölnie. De a főnök kitalálta, hogy Clarynak is le kellene költöznie a Földre, így többet tud találkozni a célponttal. Nem rég költözött le, de már most nagyon hiányzik. Fura, hogy reggelente nélküle kell mennem a megbeszélésekre.

-És Clary el is akarta vállalni ezt a küldetést, vagy a főnökötök ráerőszakolta?

-Elakarta fogadni.

-Hát, akkor vállalnia kell a következményeit ennek, ezzel ő is tisztában van.

-De azt nem tudta, hogy a főnök lényegében kifogja lakoltatni azért, hogy leköltözzön a Földre! Ha ezt tudta volna előre, akkor biztos nem vállalta volna el!

-A főnökből ezt kilehet nézni. Clary is ki ismerhette volna ennyire egy év alatt.. Szerinted én miért mentem el? Régebben rám is rám akart erőltetni egy ilyen feladatot, de én nem akartam elvállalni. Az őrületbe kergetett vele. Majd, amikor már nem bírtam tovább, elmentem. A főnök meg keresett helyettem valaki mást, egy alkalmasabb angyalt, aki egyből elvállalta. Hogy mi történt vele, azt nem tudom. -fejezte be a mesét Catrina.

-Azt mondjuk én sem értem, hogy Clary miért vállalta el ezt a feladatot.

-Nekem van egy sejtésem! -vonta fel a szemöldökét Catrina.

-Na, milyen volt az első napod? -kérdezte Brian Clarytől a nap végén.

Kb. a negyedig óra után sikerült Briannek lenyugodnia, bár a többiek azért még kicsit visszafogottan beszéltek vele.

-Egész jó, bár az órák eléggé unalmasak voltak. Mi bajod volt ma? -kérdezte meg Clary is.

-Szokásos. Ismét láttam a nővéremet. Folyton megjelenik, de nem tudok hozzá szokni. Főképp ahhoz,

ahogy hozzám szól. Olyan ridegnek tűnik. De már az is fura, hogy hozzám szól. Vagy, hogy látom egyáltalán! -beszélt folyamatosan Brian, biztos az idegességét próbálta leplezni.

-Hát, nem mindenki láthatja a halott szeretteit, az egyszer biztos..

-Nincs kedved meginni egy kávét? Van a közelben egy jó kávézó. -kérdezte Brian.

-Benne vagyok! -mondta mosolyogva Clary.

Elindultak a kávézó felé, amiről Brian beszélt, megvették a kávét, és Clary háza felé vették az irányt. Clary közben elkezdett gondolkodni. Bevesse megint az elmetrükköt vagy ne? Már nem esett jól neki az, hogy Briant bántja. De muszáj volt, különben a főnöke pokollá tenné az életét, ha vissza mondaná a küldetést. Így az előbbit választotta. Brian hirtelen felé fordult, szeme elkerekedett.

-Mit keresel megint itt? -kérdezte ridegen.

-Kísértet vagyok. Akkor jelenek meg, amikor csak akarok! Akár kísérthetlek is, ha úgy van kedvem! -vigyorgott gúnyosan Clary.

-Én nem ilyennek ismertelek! -rázta a fejét Brian, majd gyorsabban kezdett el sétálni. Clary alig tudta tartani vele a lépést, de egy kis futással beérte.

-Nem is ismertél. Ki mondta, hogy amilyennek mutattam magam előtted, olyan is voltam? Honnan veszed, hogy én tényleg az a jó kislány voltam, akinek mutattam magam? -kérdezte Clary Briantől, és csak reménykedni tudott, hogy ezt most nem szúrta el.

-Azt hittem, legalább nekem nem fogsz hazudni! -szúrta oda Brian, és elszaladt.

Clary "kilépett" Brian nővérének a testéből, majd Brian után rohant.

-Várj már! Mi a baj? -kérdezte aggódó hangon, mire Brian megállt.

-Az, hogy folyton megjelenik, és nem tudom miért. Ráadásul egyre bunkóbb lesz! Nem tudom, hogy mit csináltam, amiért kísért, de jó lenne, hogy ha békén hagyna! -Brianban egyre jobban fokozódott a düh.

-Sajnálom! -mondta őszintén Clary. Nem tudta, hogy mit mondjon, egyre inkább félt attól, hogy elfogja mondani valamikor Briannak, hogy miért látja a nővérét..

-Nem kell. Te nem tehetsz róla!

Ha tudná az igazat...

-Mi lenne, ha ma filmeznénk? Kicsit kikapcsolod az agyad, utána pedig készülnénk a holnapi napra.

-Rendben! -mosolyodott el halványan Brian.

Megérkeztek Clary házához. Brian automatikusan leült a kanapéra.

-Mit nézzünk meg? -kérdezte Clary, miközben odalépett a DVD-s szekrényhez.

-Nem tudom, válassz valamit!

-Éhezők viadala?

-Benne vagyok! -bólintott Brian, miközben beleivott a kávéba.

Clary betette a DVD-t a lejátszóba, és elindította a filmet. Igazából a film csak egy alapzaj volt, egyikük sem nézte. Inkább elkezdtek tanulni a film alatt, aztán pedig pihentek.

-És, hogy tetszik itt? -kérdezte Brian Clarytól.

-Hát, jobb mint Kanadában! Te amúgy mióta élsz itt?

-Azóta, mióta megszülettem. Amikor megszülettem, akkor döntöttek úgy apuék, hogy ide költözünk. Aztán anyának volt egy balesete, és meghalt. Ekkor voltam kilenc éves. Aztán rá két évre apa újra megnősült.

-Sajnálom!

Claryék pár percig csendben ültek, majd Brian szólalt meg legelsőnek.

-Bocsi, de most már mennem kell! -állt fel, és az ajtóhoz sétált. -Holnap reggel, jövök érted!-intett mosolyogva, majd kilépett az ajtón.