8. fejezet

Nagy, bundás kabátokban léptek ki a mínuszokba, és elindultak az iskola felé. Egyikük sem beszélt,
mindketten a történteken gondolkodtak. A suliba belépve Clary azonnal kiszúrta az igazgatót. A maga százkilencven centiméteres magasságával kitűnt a diákok, de még a tanárok köréből is. Komótosan indultak el az igazgató felé, aki mintha ezt megérezte volna, megfordult.
-Jó napot! Miben segíthetek? -köszöntötte őket, de a szeme megakadt Claryn. -Csak nem beiratkozni jött? -csillant fel a szeme, mire Clary az oldalára nézett. Brian óvatosan bólintott.
-De igen, azért jöttem!
-Nagyszerű! -csapta össze a tenyereit az igazgató. -Akkor jöjjön velem. Brian, te pedig lehetőleg ne késs többet.
-Megígérem igazgató úr! -bólintott Brian, de a szemén látszott, hogy mosolyog.
-Rendben.
Clary, és az igazgató elindult az igazgatói felé.
-Először is, mi a neve?
-Clary Present.
-Én James Howell igazgató úr vagyok, üdvözöllek itt. A második kérésem az, hogy mutasd meg nekem az iskolai végzettséges papírjaidat.
-A mijeimet?
-Mindenkinek van egy kis notesze, amit úgy hívnak, hogy bizonyítvány. Abban találhatóak az iskolai végzettségek.
Nekem nincs ilyenem, idáig magántanuló voltam.
-A magántanulóknak is van ilyenjük.
-Ez esetben hazamennék, és megkeresném ezt a noteszt.
-Rendben!
Clary ahogy kilépett az iskolából, egyből a főnökhöz ment.
-Mi a baj?
-Kellene egy bizonyítványos notesz, amiben az áll, hogy elvégeztem tizenegy évet.
-Hogy mi? Azt hiszed, hogy valami varázsló vagyok, vagy mi? Hamisítsunk egyet! -beszélt magában folyamatosan a főnöke.
-Oké, mikorra lenne kész?
-Egy óra múlva.
-Meglesz! -bólintott főnöke, és telefonálni kezdett.
Clary addig kiült a kertbe, és nézte a többieket. Nagy részben csoportokban voltak, és tervezgettek. Biztos azt, hogy ki hova megy vadászni.
-Tessék, itt van! A tanárod neve pedig Dylan Carter volt.
-Rendben, értem. Köszönöm!
Clary belenézett a bizonyítványába. A jegyek hármas - négyes között voltak, de be csempésztek pár ötöst is.
-Ilyen jól tanulok?
-Igen, és tényleg tartanod kell ezt a formát.
A főnöke meg sem várta, hogy Clary mit reagál, azonnal visszament az irodájába, Clary pedig visszarepült az iskolához.

-Itt van a bizonyítványom, megtaláltam! -ment be az igazgatóhoz mosolyogva. Az igazgató visszamosolygott rá. Egy különbség volt a két mosoly között. Az igazgatóé igazi volt.
-Rendben. A tanárodnak, tanárnődet, hogy hívják?
-Dylan Carter.
-Születési dátum? Születési helye? Lakhelye? -tette fel egymás után a kérdéseket, amikre Clary folyamatosan válaszolt.
-Esetleg történt a családjában olyasmi, hogy válás, nevelő szülők?
-Elhalálozás!
-Melyikőjük halt meg?
-Mindketten!
-Részvétem! És akkor most kivel él?
-Senkivel, egyedül lakom.
-Értem. Örömmel jelentem be, hogy felvettük iskolánkba! -rázott kezet Claryval. -A tankönyveit amint lesz rá idő, megkapja!
-Rendben, köszönöm! -bólintott Clary, majd felállt.
-Látom, összebarátkozott Becker úrral. Segítőkész ember, bármiben kell segítség, őt bátran kérheti! Ha gondolod, ma beülhetsz pár órára. Holnaptól úgy is be kell majd járnod! Miután nincsenek tankönyvei, majd beszélek a tanárokkal, de addig legyen szíves magával tollat és füzetet hozni!
-Persze!

-Na, sikerült? -fürkészte Brian.
-Holnap nyolcra itt kell lennem! -bólintott Clary. -Azt mondta, hogy beülhetek pár órára. Szóval, milyen órád lesz?
-Angol.
-Akkor arra bemegyek! -mondta Clary, mire Brian nevetve átkarolta a vállát, és bevezette a terembe.
-Srácok, bemutatom az új osztálytársunkat.
-Üdv itt! -fogott kezet Claryval Chad.
-Te vezettél körbe itt múltkor nem?
-Akkor emlékszel! A barátnőd hol van?
-Ő nem iratkozik be!
-Miért?
-Mert lassan mennek vissza a családjával Olaszországba!
-Sejtettem, hogy onnan jött, nagyon Olaszos a külseje!
Ha tudná, hogy Aisha nem is Olasz...
-Good morning kids! -szólalt meg egy hang mögülük. Az angol tanár volt.
-Good morning Mr. Taylor's teacher! -állt a helyére mindenki, Clary pedig esetlenül ment hátra a teremben.
A tanár észrevette, hogy van egy új diák is az óráján, így Clarynak muszáj volt bemutatkoznia. A tanár is bemutatkozott, majd tovább tartotta az órát. Clary azt hitte, hogy izgalmasabb lesz, de helyette egész órán, monoton stílusban fordítottak egy szöveget. A csöngetés Clary számára kész megváltás volt.
-Na, hogy tetszett az első óra? -kérdezte tőle mosolyogva Brian. Tudta, hogy Clary. hogy fog reagálni az órára, mégis berángatta.
-Unalmas volt! De komolyan! Ha én ilyen unalmas lennék, akkor bealudnék a szövegelésem alatt! -pislogott Clary, mire Brian elnevette magát.
-Akkor azt ajánlom, maradj itt a következő órára is! Az már izgalmasabb lesz!
-Ígéred?
-Ígérem!
-És most mégis milyen órátok lesz?
-Matek. A tanárunk hamar felkapja a vizet, ezért lesz érdekes az óra.
Végszóra becsöngettek. A diákok kezdtek beözönleni a terembe, olyan arcot vágva, mintha éppen kínzásra mennének. Közvetlen utánuk a tanár is belépett. Középkorú, magas, vékony testalkatú nő, szőke, rövid hajjal, és mogorva tekintettel. Körbenézett az osztályon, tekintete megakadt Claryn.
-Te meg ki vagy? Csak nem egy új diák? -kérdezte, némi cinizmussal a hangjában.
-De igen, egy új diák vagyok! -válaszolt Clary, kihangsúlyozva az 'új diák'-ot.
-Hol van a felszerelésed?
-Még nincsen.
-Mi az hogy nincsen?
-Nem kaptam még meg, ugyanis ma iratkoztam be.
-Hát, akkor szedd össze magad, remélem következő órára már felkészülten fogsz érkezni! -intézte a szavait Claryhoz, mire a lány elhúzta a száját. Kétségtelen, a tanár már is kinézte magának. Brian, aki eddig szórakozottan hallgatta a párbeszédet, most hátra fordult, Claryt keresve a szemével, rá mosolyodott, a lány pedig kiöltötte rá a nyelvét. Brian nevetve fordult a tanár felé, mire az hátra nézett.
-Mi olyan vicces Becker?
-Semmi tanárnő!
-Ajánlom is. Kisasszony! -fordult Clary felé. -Örülnék, ha kimenne az órámról.
-Mi, miért?
-Mert nem tud velünk együtt haladni, és csak szórakoztatná az osztály azon részét, aki nem akar év végén átmenni! -vetette oda félvállról, de volt valami a hangjában, ami miatt Clary megindult az ajtó felé. A tanárnő még elkapta a kezét.
-Óra után szeretnék veled beszélni, ne menj messzire! -engedte el a lány kezét, kilökte az ajtón, és becsukta utána.

-El sem hiszem, hogy Clarynak így összejött minden! -szomorkodott Aisha.
-Clary erős lány, kibírja. Legalább megtudja, milyen az emberek élete. vagyis visszatud emlékezni rá. -mondta Aisha barátja.
-Arra én is kíváncsi lennék, hogy milyen egy ember élete! -gondolkodott el. Őszintén szólva még soha nem képzelte el. Ő ugyanis már jóval hosszabb ideje rossz angyal, mint Clary. Teljesen elfelejtette a gondtalan életet. Vagy legalábbis ő ilyennek képzelte el az emberek életét. Gondtalannak. Ami nem volt teljsen igaz. Nincs annyi problémájuk, mint az angyaloknak, de azért nekik is megvan a maguk problémája. Aztán ott van a családja. Vajon ők élnek még? Ha élnek, akkor emlékeznek rá, hogy van egy Aisha nevű lányuk. akit elvesztettek? Egyáltalán van családja? Ha igen, kik azok? Hol élnek? Egyszerre annyi kérdés kavargott benne, hogy elkezdett fájni a feje.
-Hideg van! Nem megyünk haza? -állt fel a kúröl.
-De, haza mehetünk! -követte a példáját a barátja, majd kézen fogva elsétáltak.

Brian a tollával kopogott a padon, várta, hogy kicsöngessenek, hogy kimehessen Claryhez. Amikor kicsöngettek, azonnal kiment a folyosóra, Claryt keresve, de addigra már elment a matektanár kíséretében. Brian nyelt egy nagyot. Vajon most megfogják büntetni? A tanárihoz mentek, de csak annyira, hogy a tanár letegye a holmiját, utána pedig kimentek az iskolából.

Clary nem értette, hogy miért hagyták el az iskolát, ahogy azt sem, hogy miről kellett beszélniük. Végül megálltak egy elhagyatottabb részen, és a tanár nekilökte a falnak.
-Tudom, hogy mi vagy, ahogy a nevedet is tudom, Clary Present!
-Nem tudom, hogy miről beszél!
-Ne játszd meg magad! Sötét angyal vagy. Látszik rajtad! Mit keresel itt? Minek jöttél az iskolába? Csak nem tömegpusztítást akarsz végezni?
-És te mit keresel itt? Egy démon csak nem jön ide ok nélkül!
-Honnan tudod, hogy mi vagyok?
-Látszik rajtad! -utánozta Clary a démont, mire az felnevetett.
-Mi olyan vicces?
-Csak elképzeltem, hogyan foglak megölni! -mondta, majd előrántott egy kést. De mielőtt támadhatott volna, elterült a földön, majd lassan eltűnt. Clary tágra nyílt szemekkel nézett körbe. A szeme megállapodott egy fiún. A fiú őt nézte. Lassan Clary felé kezdett sétálni, a lány pedig hátrálni kezdett.
-Nyugi, nem foglak bántani. Én mentettelek meg!
De a lány tovább hátrált addig, amíg a fiú el nem dobta a fegyverét.
-Most már megállsz? -kérdezte tőle mosolyogva.
-Ki vagy te?
-Luke Thompson. Na, és téged, hogy hívnak? -noszogatta Claryt, hogy beszéljen.
-Clary Present!
-Látom, sikerült találkoznod egy démonnal! Nem valami kedves lények! Hol akadtál rá?
-Iskolában. Köszönöm, hogy megmentettél! Megkérdezhetem, hogy mit keresel itt?
-A környéken lakom, sétálni volt kedvem. Itt kötöttem ki! De már megyek is. Örülök a találkozásnak! - mosolyodott el a fiú, és már el is ment.
Clary pár percig ácsorgott egyedül az utcán, nehezen fogta fel a történteket. Aztán erőt kapott magán, és elindult az iskolába.

-Hova mentetek? -kérdezte felvont szemöldökkel Brian.
-Csak ki sétálni. Mondta, hogy lehetőleg ne legyek rendbontó az óráján!
-Rendbontó? -nevette el magát Brian. Becsöngettek. -Bocs, de most mennem kell! Majd még találkozunk! -intett Clarynak, és bement a termébe.
Clarynak nem volt kedve ahhoz, hogy egy újabb órát töltsön el az iskolában, inkább hazament. Miközben ebédet készített, bekapcsolta a tévét, és elkezdte hallgatni a híreket. Éppen egy nő eltűnéséről volt szó. "Ma délelőtt eltűnt az iskola matematika tanárnője!" -a képernyőn egy fotó Brianék iskolájáról, mellette pedig még egy kép, a matek tanárról, vagyis a démonról.