7. fejezet

Sziasztok! Gondolkodtam, és rájöttem, hogy eléggé rövidek a részek. Ezért megpróbálok minél hosszabbakat írni, amivel talán még élvezhetőbb lesz az olvasás. Miután most tavaszi szünet lesz, ezért a szünet alatt megpróbálok -bár nem ígérem- minden nap hozni részt. Így aki olvassa a blogot, az most boldog lehet :)). Mindenesetre itt van a hetedik részt, amihez jó olvasást kívánok!



-Láttad a nővéredet?! -nézett nagy szemekkel Clary Brianra, mire a fiú elkapta róla a tekintetét, biztos azt hitte, hogy Clary kifogja gúnyolni. -Mikor?
-Az előbb!
-Itt a házban? -nézett rá a lány még mindig 'csodálkozva'.
-Igen, és beszélt hozzám! -miközben beszél, Brian arcán legördült egy könnycsepp, amitől Clary szíve összeszorul.
Még soha nem látott fiút sírni. Óvatosan átölelte, mire Brian elcsöndesedett.
-Sajnálom, nem ezért jöttem! -nevette el magát kínosan.
-Semmi baj! -simította meg Brian karját.
-Istenem, ez de kínos! -fogta a fejét, képtelen volt Claryra nézni.
-Nem, nem az! Te legalább felvállalod az érzéseid, és nem játszod a kemény fiút, akinek nincsen semmi problémája!
Brian óvatosan Claryra nézett, majd halványan elmosolyodott. Viszont ez nem olyan mosoly volt, amit mindig az arcára ölt. Ez most más volt. Lesajnáló.
-De megjátszom magam! Én is olyan vagyok mint a többi! De jobb inkább elbújni egy fal mögé, mint hogy folyton magyarázkodnod kelljen, hogy éppen mi a baj.
Clary ezen elgondolkodott. Régebben ő is ezt csinálta. Még most is.
-Még a barátnőd előtt is megjátszod magad?
-Igen!
-Miért?
-Mert egyszer látott sírni, és akkor is megkaptam tőle, hogy ő nem fog egy sírós gyerekkel járni.
-Képes voltál utána visszamenni hozzá?
-Igen! De már megbántam...
Várj. ezt nem értem! -nevette el magát Clary. -Ha nem szereted, akkor miért nem szakítasz vele?
-Mert akkor én leszek a szívtelen ember, aki otthagyta a barátnőjét!
-Na és? Te tudod az igazat, nem ez számít?
-Akkor, ha a családod is elítél miatta, akkor nem! -rázta a fejét.
-Na jó, ez nekem magas! -rázta meg a fejét értetlenül Clary.
-Ilyen sok problémád van? -nézett a fiúra őszinte sajnálattal.
-Már megszoktam! -rántotta meg a vállát, de a szemében látszott, hogy szomorú. -De mindegy is, én most megyek! Nagyon szép a ház! Találkozunk még! -intett Clarynak, majd kilépett az ajtón, és becsukta maga után.
Egy ideig még visszafojtott lélegzettel nézte az ajtót, hátha visszajön a fiú, de nem tette. Így egy idő után visszarepült a helyére, ahol a főnöke már várta.

-Hogy sikerült? -pattant fel azonnal.
-Egész jól. Tetszett neki a ház, meg is kérdezte, hogy kivel lakom ott.
-Te erre mit feleltél? -türelmetlenkedett a főnöke. Eléggé rossz egy szokása...
-Azt, hogy egyedül élek ott!
-Értem. Hát, most lesz egy bejelenteni valóm, amit nem tudok, és nem is akarok megváltoztatni. Lehet, hogy nem fogsz neki örülni....
Itt Clary tudta, hogy nem fog neki örülni.
-Igen? -türelmetlenkedett most Clary.
-Megvettem a házat a Földön, oda kell költöznöd. A számlákat majd én fogom intézni, neked csak annyi a dolgod, hogy ott fogsz élni.
-De.. de miért? -tört rá a pánik.
-Ez a küldetés része. Most, hogy a fiú tudja, hogy hol laksz, meg fog látogatni. Azt pedig nem kockáztathatjuk meg, hogy te akkor ne legyél ott.
-De a jó angyalok is a Földön járnak. Ha meglátnak, megfognak támadni! - nézett a főnökére tágra nyílt szemekkel.
-Lehetséges! -vonta meg a vállát. -De addig nem tudnak megölni, amíg egy emberi szerettedet meg nem ölik! -mondta a magyarázatát, de Clary megakadt.
-Lehet, hogy nem tudnak megölni, de fáj, ha bántanak!
-Majd kihevered! -szólt rá erélyesen, amitől Clary összerezzent.
-A cuccaidat már összepakolták, már csak el kell vinned. -fordultak az ajtó felé, ahol Clary bőröndjei feküdtek.
Nagy baj, ha ő nem látta őket akkor, amikor belépett?
Dühösen felkapott két bőröndöt, majd leszállt az új lakóhelyéhez. A főnöke utána vitte a többi dolgát.
-Sok sikert! -hagyta ott.
Még mindig azt próbálta felfogni, hogy lényegében kidobták a lakásából, amikor kopogtak.
-Egy pillanat! -kiáltotta, majd elkezdte felhurcolni az egyik szobába a dobozokat.
-Igen? Szia! -köszönt az ajtóban álló Briannek, aki őt fürkészte.
-Minden oké? Eléggé gondterheltnek tűnsz!
-Persze, csak takarítottam. Hogy hogy itt?
-Gondoltam visszanézek. Zavarok?
-Ja nem, csak körülbelül két órája mentél el.
-Szakítottam Vikivel! -bökte ki azt, amiért visszament.
-Kivel?
-Viki. A barátnőm. Vagyis most már a volt barátnőm.
-Oh. Értem. Teljesen átgondoltad, hogy ez lesz-e a helyes döntés?
-Igen. Végül pedig rájöttem, hogy igazad van.
-Hát ez nem meglepő! -mosolygott Clary, mire Brian elnevette magát.
-Mondták már neked, hogy túlságosan is szerény vagy?
-Ja, egyszer-kétszer! De csak megemlítették!
Miközben elvitatkoztak, leültek a kanapéra. Clary egy kicsit elkomolyodott.
-Mit szóltak a szüleid?
-Mihez?
-Ahhoz, hogy szakítottál Vikivel.
-Nem érdekelte őket. Azt hittem, hogy kifognak akadni.
-Értem!
Egyikük sem szólalt meg, ami Clarynek egy kicsit kínos volt, hisz Brian biztos nem azért ment vissza, hogy csendben üljenek a kanapén..
-Nincs kedved valamelyik nap elmenni a parkba? -bökte ki hirtelen, amivel egy kicsit megdöbbentette Claryt.
-De, rendben! Holnap?
-Oké, holnap! -bólintott, majd felállt. -Tudod! -fordult meg az ajtóban -Őszintén szólva örülök, hogy aznap engem kértél meg, hogy kísérjelek körbe , mert így megismerhettelek! -mosolyodott el, és kilépett az ajtón. -Nem baj, ha holnap, este felé találkozunk? Csak, mert nekem suli van.
-Persze!
-Tényleg, a sulival kapcsolatban! Amikor rákérdeztem, azt mondtad, hogy még megbeszéled a szüleiddel a beiratkozást.. Akkor miért nem mondtad el, hogy a szüleid.... érted!
-Mert egyáltalán nem ismertelek, és ismeretleneknek nem adok ki ilyen dolgokat magamról. És, mert féltem, hogy mit reagálnál rá! -mondta Clary, a végét szinte már suttogva.
-Azt, amit te reagáltál arra, hogy meghalt a nővérem! -rántott vállat, és elment.
Clary pedig elkezdte kipakolni a bőröndökből és dobozokból a holmijait. Estére végzett is, majd fáradtan eldőlt az ágyában, azonnal el is aludt.

Az új lakásnak ismét meg lett a hatása, Clarynak ismét rémálma volt. Ugyanott, a városban játszódott, ugyanaz a téma, karácsony. Ugyanaz a család volt bent, annyi különbséggel, hogy a gyerekek megnőttek, akkor jött rá, hogy a lány az idősebb. Ismét jött a füst, és megölte a családot.
Clary álmosan kelt ki az ágyból, szinte már hozzászokott a rémálmokhoz. A konyhában szürcsölte a teáját, amikor kopogtak. Kicsit furcsán nézett az órára, ami még csak éjjel kettőt mutatott. Egy esernyővel a kezében ment az ajtóhoz, amit kinyitott a kulccsal. De mielőtt kinyithatta volna, addigra valaki berontott rajta, amitől Clary hátra esett. Gondolkodni sem volt ideje, ugyanis az illető rátámadt. Elkezdte pofozgatni, Clary pedig egyszerűen nem tudott mit csinálni. Aztán amikor előrántott egy kést, Clarynak beugrott valami. Hirtelen kigáncsolta, mire ő elesett. Körbenézett a lakásban, egy tárgyat kutatva, amivel támadhatna, de nem talált semmit. A konyhába pedig nem tudott volna berohanni, ugyanis mire berohan, és kimenne, már rég utolérik, és az ötfős csapattal nem olyan biztos, hogy elbánna egyedül. Így végül felrohant az egyik szobába, és magára zárta az ajtót.
-Gyere ki, különben rád törjük az ajtót! -ordított az egyik.
Utolsó lehetősége az volt, hogy kiugrik az ablakon. De az nem lett volna valami szerencsés télen, egy szál pólóban. Pulcsi meg sehol! De miután nem volt más lehetősége, egy gyors mozdulattal kinyitotta az ablakot, és kiugrott rajta. Amint földet ért, azonnal rohanni kezdett. Nem tudta, hova kéne mennie, nem tudott még kiigazodni a környéken, így balra rohant. A parkig futott, de ott már nem bírta tovább, megállt pihenni. Nem hallotta, hogy menne utána bárki, így körbenézett. Az egyik hinta elkezdett mozogni, amitől Clary egy kicsit meghőkölt, ugyanis nem volt szél, és nem is ült rajta senki. Ezt nem tudta hova tenni, de aztán minden értelmet nyert. Ugyanis valaki kiugrott a hinta mögötti erdős részből, mire Clary felszállt a levegőbe. Hogy ez miért nem jutott eddig eszébe, arra még ő maga sem jött rá.


-Aisha! Aisha! -dübörgött a barátnője ajtaján, mire ő dühösen kirántotta az ajtót.
-Mi van már?! -ordított Clary arcába, majd mikor meglátta, kíváncsian nézett rá. -Hát te? Jézusom, mi történt veled? -rángatta be a fényre, hogy megnézze az arcát.
-Rám támadtak. Angyalok voltak.
-Mindenképpen szólnod kell ma a főnöknek!
-Hiába szólok, nem érdekli. Tegnap ezt már világossá tette nekem. Azt mondta, hogy addig amíg nem tudnak megölni, addig ne zargassam ilyennel.
-De ez nem állapot! -háborodott fel Aisha, mire Clary elmosolyodott.
Milyen jó annak, akinek ilyen jó barátja van!
-Hát, nem az, de nem tudok ellene mit tenni!
Aisha szomorúan megrázta a fejét, aztán elkerekedett a szeme.
-Nem fázol??
-Áh, eleget futottam ahhoz, hogy melegem legyen.
-Ezt nem értem! -rázta a fejét Clary értetlenül.
-Nem jutott valami hamar az eszembe a repülés, így futottam egy ideig.
-Néha egy kicsit lassú az agyjárásod! -morgott Aisha.
-Tudom! -válaszolt mosolyogva Clary.
-Nem fáj?
-Egy kicsit! -vont vállat, mire Aisha felállt, és bement a konyhába.
-Tessék, ezt tartsd rajta, enyhíteni fogja a fájdalmat. -nyomott Clary arcára egy csomag jeget.
-Köszönöm!
-Amikor visszamész, veled megyek, és ha még mindig ott lesznek, elbánunk velük!
-Rendben! -mosolygott barátnőjére Clary.
-Szerintem mennyünk, és nézzük meg!
Aisha a kezébe nyomott egy kést, majd leszálltak a Földre. Mire visszamentek a házhoz, addigra már senki sem volt ott. Viszont óriási rendetlenség maradt a harc után.
-Itt maradjak segíteni?
-Nem köszönöm, már eleget segítettél!
-Rendben, vigyázz magadra! -ölelte át a barátnőjét, és elrepült.

Sóhajtozva nézte a szétdobált, felborított dolgokat. Elkezdte felszedegetni a dolgokat. Reggel nyolc óra környékén elment fürdeni, amit egyáltalán nem sietett el. Már majdnem egy órája ázott, amikor csöngettek. Gyorsan felöltözött, majd az ajtóhoz sietett. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, támadásra készen. De ami utána történt, azt nehezen fogja elfelejteni. Ugynais, ahogy kinyitotta az ajtót, egyből támadott is. Ahol érte, ott ütötte az érkezőt, de ő lefogta a kezeit, és csodálkozva nézett fel Claryra. Nem az angyalok voltak... csak Brian.
-Nagyon sajnálom! -kaopta a szája elé a kezét Clary, amint lemászott Brianről. -Mit keresel te itt? -nézett rá csodálkozva. A kérdésével nem törődve esett neki -amit nem csodált a lány-.
-Te neked meg mi a franc bajod van?! Teljesen elment az eszed? Mi történt veled? -nézett rá az utolsó kérdésénél felvont szemöldökkel.
Clary elfordult tőle, nem akarta, hogy Brian tovább nézze az arcát. Biszont Brian ezt nem hagyta, megfogta az állát, maga felé fordította, majd óvatosan végighúzta hüvelykujját a feldagadt részen.
-Ki bántott?
-Senki, leestem a lépcsőn , és bevertem a fejemet!
-Ugye nem várod, hogy ezt el is hiszem? Ki bántott? -kérdezte határozottabban.
-Nem tudom, tényleg. Csak rám támadtak.
-Értem! Itt aludhatok ma este?
-Nem kell itt lenned, nem szeretem, amikor megakarnak védeni!
-De a barátom vagy, és én a barátaimat amikor csak tudom, megvédem!
-Nem vagyok a barátod! -vágta rá Clary, amit azonnal meg is bánt. -Mármint úgy értem, hogy alig pár napja ismersz, pár nap alatt nem lehetünk barátok!
-De igen, lehetünk. És nekem mindegy, hogy mit gondolsz, én akkor is megakarlak védeni! -hangjából csak úgy sugárzott a megbántottság.
-Sajnálom, nem úgy értettem! Nem szeretném, ha itt lennél este, mert ha visszajönnének, nem akarom, hogy bántsanak téged!
-Megtudom védeni magam!
-Hogy hogy jöttél? -kérdezte Clary, miközben elindultak a házban.
-Azért, hogy megpróbáljam kikönyörögni tőled, hogy gyere el velem a suliba, és iratkozz be!
-Induljunk a suliba!
-Beiratkozol?
-Még meggondolom!