Vigyázz! - kiáltottam oda társamnak, miután
megpróbálták hátulról megtámadni.
- Kösz! - kiáltott vissza, és folytatta tovább
a harcot.
Jelenleg egy házban vagyunk, az itt lakókat
kell elpusztítanunk. Erős ellenfelek, de nálunk nem erősebbek! Ellenségem
megpróbált belém döfni egy kést, de én gyorsabb voltam, kicsavartam a kezét,
elvettem a kést tőle, és átszúrtam a szívét. Rángatózott még párat, utána már
nem mozdult. Amint visszatértem a bambulásból, mentem segíteni a társamnak,
miután ketten támadtak rá. Leszedtem róla az egyiket, és a falhoz vágtam. Egy
ideig püföltem, de kezdtem fáradni, így elkezdtem a szememmel keresni egy éles
tárgyat. Ami a legközelebb volt, az-az a kés, amit átszúrtam az egyikőjük
szívén. Ellenségemet ledobtam a földre, közben kihúztam halott ellenségemből a
kést, és azzal rontottam az élőnek. Közben a barátom leterítette a másikat. Egy
adott pillanatban felrántottam a földről és ismét a falnak nyomtam harcos
társamat, és elvágtam a torkát. Egy ideig még állt a lábán, és a nyakát
szorította, megpróbálva elzárni az utat a vér elől, de nem járt sikerrel, így
élettelenül terült el a földön.
- Hát ezeknek annyi! - mondtuk egyszerre.
- Menjünk vissza!
- Benne vagyok. A főnök biztos örülni fog!
- Sikerült elintézni őket? - kérdezte a főnökünk.
- Rendben. Menjetek pihenni, ugyanis ma még
sok mindent kell elintéznünk!
Bólintottunk,
elköszöntünk tőle, és elmentünk. Már majdnem elaludtam, amikor kopogtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése