Clary vagyok, 18 éves. Túléltem a halált. Valakinek ez
hülyén hangzik, van, akinek nem. A lényeg az, hogy egy évvel ezelőtt még ember
voltam, és megpróbáltak megölni, de ez nem jött össze, így még most is itt
vagyok és virulok. Egy a bökkenő, még pedig az, hogy sötét angyal lettem. Ami
azt jelenti, hogy ölök. Embert és angyalt egyaránt. Az emberek azt mondják,
hogy a jó angyalokat sehogy sem lehet megölni. Ez az egész egy nagy marhaság,
tévhit. Miért ne lehetne őket megölni? Hisz mindenkit meglehet ölni! Csak az
emberek nem tudják ennek a módját, így ezt a hazugságot veszik a fejükbe.
Ugyanúgy lehet megölni őket, mint minket, sötét angyalokat. Kínzással. Ha az
emberi szeretteiket bántjuk, az - az angyalnak is árt. Ha pedig megölünk egy
olyan embert, akit szeretnek az angyalok, akkor azok az angyalok is meghalnak,
így megy ez. Mi, angyalok is az emberek között járunk többnyire, és szinte úgy
is élünk, mint ők. Már amikor. A sötét angyalok dolga, hogy megöljék az összes
jó angyalt. Nagyon sokat próbálkozunk, de a jó angyalok sem adják fel
egykönnyen. A jó angyalok elleni harcok az elején csak azért ment, hogy
megöljük őket, de most már a visszavágásaik is közre játszanak. A sötét
angyalok vezetője pedig nem nyugszik addig, amíg a jó angyalok összese meg nem
hal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése