14. fejezet

Sziasztok! Íme, eljött a tizennegyedik rész is! Először is egy pár dolgot szeretnék megköszönni: Köszönöm ezt a 600 feletti megtekintést, elképesztően sokat jelent! Főképp, hogy kb. két héttel ezelőtt még a kétszázért hajtottam! Nagyon sokat jelent, tényleg köszönöm szépen mindenkinek, aki felnézett! :)) Ugyanakkor köszönöm szépen METALANGYALKA6-nak, és NJ. Axel-nek a feliratkozást! :)) - Ne felejtsetek el benézni a blogjaikba! METALANGYALKA6 blogja: http://akovetkezoejszaka.blogspot.hu/ 

NJ. Axel blogja: http://whocanfeelhere.blogspot.hu/

Valamint szeretném megköszönni azoknak, akik kitöltötték a kérdőívet, nagyon sokat segítettetek vele, - félreértés ne essék, még mindig kilehet tölteni :D - most az alapján próbáltam megcsinálni az új részt. A kinézet miatt bocsánatot kérek, mert a kérdőív kitétele óta, ha jól emlékszem négyszer is megváltoztattam. A mostani, ami kint van, nem az én kezem műve, - természetesen :D - hanem Deviantart-ról van. Próbálkoztam ismét egy fejléccel, de azt meg nem tudom feltenni, szóval sajnálom, de a kinézet, nem az én művem. De legalább most már elfogadhatóbban néz ki a blog :)). A kérdőívben írtátok, hogy a fogalmazásomon kéne alakítanom, valamint, hogy legyen több az izgalom a blogban, na meg, hogy legyenek hosszabb részek. Nézegettem a többi részt, amit idáig kitettem, és rájöttem, tényleg eléggé unalmasak voltak. Így most ezen megpróbálok változtatni. Ez a rész sem lesz most valami, hú de izgi, - talán a vége egy kicsit - de a következőből valami elképesztően szuper fejezetet próbálok meg kihozni, ígérem! :)) A fogalmazásomon nem tudom, hogyan kéne változtatnom, mondjuk kaptam egy tanácsot, hogy legyen kevesebb a párbeszéd (köszönöm szépen Dorothy Chanté-nak [ http://dieverfluchten.blogspot.hu/ ]  - hát igen, az most nem jött össze, mert máshogy egy-egy részt nem tudtam volna megcsinálni a mostani fejezetben - és legyen több a leírás - ezzel megpróbálkoztam, ahogy elnéztem, sikerült is, úgy-ahogy. - Viszont nekem még így sem tűnik igazinak a fogalmazásom, szóval arra kérlek titeket, írjátok meg kommentben, hogy hogyan kéne változtatnom rajta, mert tényleg, fogalmam sincs róla! Na de nem beszélek tovább, mert a végén még elaludtok a monitorotok / laptopotok előtt :D. Jó olvasást! :))

Karácsony van. Aisha és Clary a konyhában vannak, Aisha mosogat, Clary pedig süt, főz. Megbeszélték Briannel és Chaddel, hogy ma négyen, együtt töltik a karácsonyt. Ugyanis December 24.-e van, és akkor a 25.-ét, a családjukkal töltik a fiúk. Ebédidőre tervezték a találkozást, ami azt jelentette, hogy pár perc múlva meg is jelenhetnek, az ebéd pedig még mindig nem volt kész. Clary ide-oda sürgött, egyszer a szekrényhez, másszor a készülődő ételhez. Ha Aisha is tudna főzni, szívesen rábízta volna az ételt, de nem merte. Egyszer volt az, hogy megpróbáltak együtt főzni, a vége pedig takarítás lett. Miután Aisha annyira segíteni akart a sütögetésben is, - Clary ezt teljesen megértette, ő sem szeret mosogatni, főleg, ha folyamatosan nyomják a kezébe azt, amit el kell mosni - Clary ráhagyta a sajtreszelést, és a pogácsaszaggatást.

- Aj, mindjárt itt vannak a fiúk, az ebéd pedig még sehogy nem áll! - szomorkodott Clary.

- Ha itt nyavalyogsz, nem is fog elkészülni soha! - hergelte Aisha.

A fejét rázva kavarta a levest Clary. Aztán pedig ránézett a csirkére. Majd ismét a leveshez ment. A délelőttje így sürgés-forgással telt el. Kopogtak az ajtón, mire Clary felszisszent.

- Kinyitnád? - nézett Aisha-ra.

- Persze! - állt fel a székből, és kiment a nappaliba. Körülbelül egy perc múlva sorban mentek be az emberek a konyhába. Ott volt Chad, Brian, és Brian szülei.

- Szia! - integetett mosolyogva Brian. - Nem baj, ha hoztam magammal a családomat is?

- Nem, semmi baj! Egy kis probléma akadt fent, még pedig az, hogy az ebéd nincsen kész.

- Nem probléma, nem az ebéd miatt jöttünk! - mosolygott Jenna.

- Ha gondoljátok, a nappaliban le tudtok ülni tévét nézni. Van inni is, ha kértek, és rágcsálni való is! - sorolta Clary. Rosszul érezte magát, amiért nem sikerült időben elkészülnie.

- Nyugodj meg, ne hajszold túl magad! Segítsek? - kérdezte Brian.

- Nagyon jól tud főzni! - mondta Jenna.

- Vendégek vagytok, nem foglak befogni titeket munkára. Azért köszönöm! - rázta a fejét Clary.

- De szívesen segítenék! - mosolygott Brian.

- Aisha segít! - tiltakozott még mindig Clary.

- Ami azt illeti, ha Brian szeretné átvenni a segítői posztot, ezer örömmel adom át neki! - mosolyodott el Aisha. Clary tudta, hogy miért csinálja ezt.

- Ez esetben igénybe venném a segítséged! - bólintott Clary.

- Rendben!

- Nyugodtan üljenek le, mindjárt viszem a rágcsálni valót és az italt! - indult meg Aisha is a szekrények felé, de Jenna még megállította egy kicsit.

- Nyugodtan tegezhetsz minket, nem vagyunk olyan öregek! - nevetett, majd kiment a nappaliba, a többiek pedig követték.

- Akkor én neki kezdek a pogácsának. Nem baj, ha turkálok majd a szekrényekben? - kérdezett hátra, Claryhoz intézve szavait.

- Nem, dehogy is! És köszönöm, hogy segítesz! Úgy tűnik kicsit későn kezdtem neki! - mosolygott kínosan Clary. Nem szerette, amikor mások dolgoztak helyette.

- Semmiség. Szeretek sütni, szóval egyáltalán nem teher!

- Amíg ti itt bájologtok, és szakácskodtok, én berakok egy filmet! - mondta Aisha, kezében egy halom ropival, mellette pár pohár, az innivalókat pedig a hóna alá vette. Még mielőtt kiment, hátra pillantott Claryra, és rákacsintott.

Idő közben elkészült a leves, és a csirke is, így Clary nekilátott a pürének. Meghámozta a krumplit, feldarabolta, majd megfőzte. Végül egy kis vajjal együtt, összetördelte.

- Kész az ebéd! - ment ki mosolyogva a konyhából Clary és Brian. – Ha gondoljátok, megehetjük itt a nappaliban! – mondták, miután a többiek a film közepén tartottak. Beleegyeztek, így Brian és Clary szállította az ebédet. Először a levest, majd a másodikat. Végül a desszertre, és a sós falatokra is sor került.
- Finom volt az ebéd, köszönöm! – tette le a tányérját az asztalra Aisha, mire a többiek helyeselni kezdtek. A film végére mindenki az elé tett adagot, utána jöhetett a mosogatás.
- Nem, tényleg nem kell segítened, azért köszönöm! – utasította el Brian ajánlatát, miszerint segít neki elmosogatni.
Brian kiment a konyhából, csatlakozott a többiekhez. Helyét Aisha váltotta fel.
- Na, milyen volt együtt sütögetni?
- Kösz, hogy cserbenhagytál. Nem felejtem ám el!
Clary, hogy komolyabb legyen a fenyegetése, egy fakanállal hadonászott, miközben beszélt, mire Aisha elnevette magát. Beállt Clary mellé, és amit elmosogatott, azt Aisha elöblögette, majd a szárítóra helyezte.
- Most őszintén! Miért nem mondod el neki, hogy mit érzel iránta? Egy próbát mindenképpen megér! – Aisha nem akarta feledésbe meríteni azt a beszélgetését Claryval, mikor a lány bevallotta, mit érez Brian iránt.
- Azért, mert ő a célpont. Ő az, akit meg kell ölnöm. Ha pedig szerelmet vallanék neki, és tegyük fel, hogy igent mondana, egyszerűen, már nem tudnám bántani. – emelte fel a kezeit amolyan „nem tudok mit tenni” stílusban.
- Akkor mondj fel a főnöknél! Ha annyira holtan akarja látni Briant, akkor ölje meg ő, és ne rád hagyja a piszkos munkát! – Aisha-ból csak úgy robbantak ki a szavak.
- De pont ez az! Nem akarom, hogy meghaljon! – keseredett el Clary. – Túl sok mindenkit veszítettem már el. Különben is! Nem tartod furcsának, hogy pont Briant akarja holtan? Szerintem tervez valamit a főnök, és ki kéne deríteni, hogy mit!
- Majd holnap kitaláljuk. De most csatlakozzunk a többiekhez, mert a végén azt fogják hinni, hogy kerüljük őket.
Kisétáltak a konyhából, vissza a nappaliba.
- Kellene fát vágni a kandallóba. Este begyújtanánk, az olyan hangulatos lenne! – álmodozott el egy pillanatra Aisha.
- Akkor legyen úgy, hogy elmegyek fát vágni, ti pedig filmet néztek, vagy játszotok, vagy azt csináltok, amit szeretnétek!
- Mi lenne, ha elmennénk korcsolyázni? – fordult Jennáék felé.
- Hova mehetnénk? Ilyenkor a korcsolyapályák nincsenek nyitva!
- Nem pályára mennénk! Ismerek egy parkot, ahol van egy tó. Régebben korcsolyáztam már ott, biztonságos!
- Én inkább megyek Claryval fát vágni! Nem tudok korcsolyázni, és így legalább lesz segítsége!
- Amint végeztünk, csatlakozunk hozzátok! –bólintott Clary.
Tudta, hogy Aisha melyik tóról beszélt. Tavaly, amikor korcsolyázni támadt kedvük, egy park tójához mentek. Nem túl nagy, de kettejüknek bőven elég volt.
„ Gyere Clary, sikerülni fog! Minden csak bizalom kérdése. Ha bízol magadban, bármit el tudsz érni! – bíztatott Aisha. Nem mertem rálépni a jégre, féltem, hogy elcsúszom, esetleg valami baj történik. Ahogy Aisha kérlelt, hogy korcsolyázzak vele, olyan volt, mint egy tízéves kislány, aki szónokol. Bátorítása mindenesetre hatott rám, éreztem, ahogy testem magába szívja a természet energiáját, elszívva azt a növényektől. A tavaszi virágokra kezdtem gondolni. Finom orgona illat kavarodott a rózsák édes illatával. Mi történik azokkal a virágokkal, amik nem télen nyílnak ki? Amíg a hideg lepel alatt vannak, addig elpusztulnak, majd, amikor ismét minden színekbe burkolódzik, újraélednek?
- Mi lesz már Clary? Legalább próbáld meg! Segítek, csak indulj el! Mindennek a kezdés az alapja! Kezdd el, hogy aztán ne tudd abbahagyni!
Aisha tudta, hogyha ilyen nagy lelkesedéssel, boldogsággal szól hozzám, azzal mindig bizalmat lop a szívembe. Elővigyázatosan elléptem a tartóoszlopomtól, totyogni kezdtem a hóban. Nem valami biztonságos az sem, hogy a hóban közlekedem, a lábamon korcsolyával, milyen lesz, ha a jégre lépek?
- Ez az, már csak egy kicsi kell, tarts ki! – erősített tovább Aisha.
Ahogy ráléptem a csúszós talajra, a lábam azonnal kicsúszott.. volna alólam. De Aisha elkapott a karomnál fogva, egy ideig úgy is tartott. Lassan csúsztunk előre a hideg talajon, aztán elengedett, hogy próbáljam meg egyedül. Megismételtem. Lassan indultam el, majd egyre gyorsabban száguldottam. A korcsolyám végig karcolta a jeget. Nagyon jól éreztem magam. Úgy éreztem, a levegőben vagyok, és minél inkább haladtam előre, annál inkább éreztem magam közelebb a felhőkhöz. A fagyos levegő elárasztotta a tüdőmet, most az egyszer igazán éreztem, hogy szabad vagyok. Ez a gyönyörű illúzió el is szállt, mikor megláttam, közeledik a tó vége. Én pedig nem tudtam, hogyan kell megállni. Szép kis ütközést hajtottam végre, azt meg kell hagyni! Aisha utánam kiáltott, hogy fékezzek le, de nem sikerült. Ahogy elértem a tó végéhez, óriásit estem. Teljesen elterültem a hóban, még az arcomat is sikerült belenyomnom. Utána csak tompa hangokat hallottam. A hó, gátolta a hallásomat. De Aisha aggódó kiáltását ki tudtam venni. Óvatosan a hátamra fordultam, de nem tudtam visszatartani, nevetésben törtem ki. Aisham látva a boldogságomat, elmosolyodott. Életem egyik legszebb napja volt!”
- Szerinted ennyi elég lesz? – Brian fáradtan tanulmányozta a kupac fát, amit Claryval vágtak ki, majd aprítottak fel.
- Igen, elég lesz. Aisha csak a hatás kedvéért szeretné begyújtani a kandallót, ahhoz pedig ennyi bőven elég. Tényleg nem tudsz korcsolyázni? – Clary hangján enyhe meglepődés tükröződött.
- Nem tudok. Amikor hét éves voltam, apám tanítgatott, de körülbelül egy hónap után feladta. Nem csodálom, hisz az alatt az egy hónap alatt, addig jutottam el, hogy megmaradtam a jégen állva. Ja, és előre tudtam siklani! Azt sem mindig.
- Hát, akkor most megnyugtatlak. Egészen tavalyig én sem tudtam korcsolyázni, Aisha tanított meg. Gyorsan vigyük haza a fát, és menjünk Aisha-ék után.
- Egyáltalán, honnan fogunk korcsolyát szerezni?
- Aisha régebben válogatott magának párat, nekem is van kettő. Ha elvitték az összest, akkor majd cipővel próbálkozunk.
Elindultak haza. A közeli erdőbe mentek, kivágtak egy kisebb fát. A frissen esett hó, halkan ropogott csizmájuk talpa alatt. Bárhová néztek, mindent hó és jég borított. Ez megmutatta a levegő hőmérsékletét is, ugyanis borzasztóan hideg volt. Brian, hirtelen felindulásból felvett annyi havat, amennyi elfért a kezében, gombócot formált belőle, majd megcélozva Claryt, eltalálta a lány kabátját. Clary tágra nyílt szemekkel nézett Brian irányába. Kár lett volna tagadnia a fiúnak, hogy nem ő volt, hisz ki más dobta volna meg? A lány kiöltötte rá a nyelvét, majd ő is egy kupac hó irányába nyúlt, ám ekkor a fiú neki rohant, és fellökte. Clary nevetve rángatta magával Briant. A célját el is érte, a fiú mellé esett, bele, egy nagy adag, összekotort hóba. Brian villámgyorsan felállt, húzta magával Claryt. Mikor felsegítette, ismét belefektette a hóba, viszont ezúttal elfutott.
- Fussál csak! Elkaplak, nagyon pórul jársz! – kiáltott utána a lány, és feltápászkodott. Lesöpörte magáról a havat, és amennyire a körülmények engedték, olyan sebességgel Brian után iramodott. Ahogyan elsietett az összehordott hótömegek mellett, az egyiket széttúrta, ahogy belenyúlt. A gombócgyúrással nem is vacakolt, ha utoléri Briant, csak beleteszi a kapucnijába. Brian sem futott gyorsabban Clarynál, így még szem előtt volt. Látta, ahogy Brian lefékezett, először nem tudta, miért. Aztán, ahogy körbenézett, rájött, hogy egészen hazáig kergetőztek. A kulcs pedig Clarynál volt. Ez egy röpke pillanatra mosolyt csalt a lány arcára. Mikor Brian meglátta, hogy közeledik felé, hátrálni kezdett. Clary a bejárati ajtóhoz sétált, onnan nézte a fiút. Nem akarta tovább húzni az időt, eldobta a havat, kinyitotta az ajtót, majd bement a házba. Brian utána ment, bár a szemeit végig a lányon tartotta, hátha váratlan pillanatban csap le rá. Ám ő csak a korcsolyákat kereste elő. Majd egy diadalittas mosoly kíséretében, előhúzta a szekrényből, azokat a darabokat, amikről beszélt. Az egyik sötétkék volt, a másik pedig fekete. Brian a feketét választotta. Beletették őket egy nagyobb táskába, és elindultak, egész úton hallgattak. Mikor odaértek a tóhoz, elkaphatták azt a pillanatot, mikor Chad elcsúszott a jégen. Aishavak kergetőztek, és megbotlott a saját lábában. Szépet esett, azt meg kell hagyni! Clary körbenézett. A tó, és az azt körülölelő táj, semmit sem változott. Claryval szemben pár fa védte a tavat, mellette balra pedig egy játszótér húzódott. A fáktól jobb oldalra egy fedett területen belül padok húzódtak, ott lehetett felvenni a korcsolyát, és letenni a holmidat. Clary megfogta Brian kezét, és a padokhoz vezette. Felhúzták a lábukra a korcsolyát, és óvatosan kisétáltak a tóra. Mikor elsőnek léptek rá, Brian majdnem elesett, de Clary elkapta a kezét, és egyhelyben tartotta. Belekarolt a fiúba, és óvatosan elindultak. Lassan siklottak előre a jégen, néha kicsit félrebillent a lábuk, de sikerült egyenesben maradniuk. Aztán Clary úgy döntött, hogy fordulnak egyet. Igen ám, de Brian-nek nem szólt, így a fiút váratlanul érte Clary kanyarodása, és elesett, magával húzva Claryt is.
- Én megmondtam, hogy nem tudok korcsolyázni! – rázta a fejét, miközben felhúzta a földről a lányt.
- Majd belejössz! Viszont hiányzik belőled az önbizalom. Higgy magadban, hogy sikerülni fog!
Brian bólintott. Most egyedül próbálkozott neki. Elindult egyenesen, majd gyorsan megfordult… vagyis csak meg akart fordulni, ismét nem sikerült neki. De nem adta fel, újra próbálkozott. Addig csinálta ezt, amíg nem sikerült megfordulnia esés nélkül. Boldogan állt meg Clary előtt, várva, hogy a lány mondjon valamit.
- Gratulálok! Mondtam, hogy meg tudod csinálni! – ölelte át szorosan.
Ahogy rájött, mit csinált, azonnal elugrott a fiútól, csakhogy megcsúszott, és elesett.
- Minden rendben? – segítette fel Brian.
- Persze! – nevetett kellemetlenül.
Csak ekkor vette észre, hogy a többiek őket nézték.
Clary arca pirulni kezdett. Amilyen gyorsan csak tudott, nekiindult, és elkezdte körbekorcsolyázni a tavat. Brian próbálta követni, de még nem tudott olyan gyorsan menni, mint Clary. A többiek is csatlakoztak hozzájuk, de a „pálya” túl kicsi volt mindenki számára, így Aisha és Clary kiálltak. A játszó téres részlegre mentek, fölültek a hintákra. Clary Brianék irányába fordult. Brian az apjával egyforma tempóba ingáztak oda-vissza, oda-vissza. Clary mosolygova nézte őket, majd amikor a fiú az ő irányába fordult, integetni kezdett neki.

- Hol hagytad Claryt? – kérdezte Larisa.
- Nem tudom! – ásított a telefonba Luke.
- Ezt nem hiszem el! Mégis mikor aludtál el?! Ne, inkább ne is válaszolj. Menj, és keresd meg! Tudod, hogy mi a mai terv. – mondta, majd letette.
Luke sóhajtozva vette fel a bundás kabátját, és a bakancsát. Kilépett az ajtón, majd bezárta azt. Elindult Clary lakása felé, abba a hitbe ringatva magát, hogy a lány biztosan otthon van. Ám, mikor a házhoz ért, és hiába csöngetett be, az összes reménye elszállt. Gondolkodni kezdett. Egy hideg, karácsonyi napon, mikor minden be van zárva, hova mehet egy ember? Hova mehet egy angyal? A válasz egyértelmű volt. Miután az egyetlen hely, amit nem szoktak bezárni soha, a közeli park volt, automatikusan megindult az odavezető úton. – Próba, szerencse! – gondolta magában. Az úton végig házak mellett ment el, azokat és kertjeiket nézte. Az egyik ház ajtaja egy hóemberes, világító figurával volt feldíszítve, a másik ház pedig füzérekkel volt végig rakva. A kertek elegánsan voltak feldíszítve. Ahol volt fenyőfa, ott a fát girlandokkal körbetekerték, és pár gömbdíszt aggattak fel rá. Az ajtóhoz vezető utat néhol egy-egy szánkós mikulás mutatta, valahol rénszarvasok, a harmadik lehetőség pedig a semmi volt.
- Apa! Mi miért nem díszítjük ki a kertet?
- Mert nem! – felelte mogorván az apja Luke-nak.
- És karácsonyfát miért nem emelünk mi is?
- Mert nem ünnepeljük a karácsonyt! Gyűlölöm a karácsonyt! – ordította Luke arcába.
A fiú a hirtelen jött dühtől és adrenalintól beleütött a mellette húzódó kerítésbe. Gyűlölte az édesapját. Folyton bántotta, sértegette, a tökéletlenségeit hozta fel neki. Egyik ünnepet sem tartották meg. És még az édesanyja sem tudta megvédeni. Soha nem volt ott mellette, az apja viszont egyszer sem említette meg neki, hogy miért. Amikor rákérdezett, az apja pofátlan módon elcsitította. Így aztán soha nem derült ki, hogy mi történt az édesanyjával.

- Nagyon hideg van! – dörzsölgette a kezeit Aisha.
Ahogy kifújta a levegőt, az fehér ködként szóródott szét. Chad levette a kabátját, és Aisha hátára terítette.
- Te nem fázol? – kérdezte a fiútól.
- Nem, kimelegedtem a korcsolyázástól!
Mikor, már vagy három órája voltak kint, mindannyian egyetértettek abban, hogy haza kellene menni. Így hát elindultak. Út közben találkoztak Luke-val, aki csatlakozott hozzájuk. Fáradtan, kicsit kihűlve, és piros orral léptek be a meleg lakásba. Gyorsan bepakolták a fát a kandallóba, és meggyújtották. A karácsonyfa a bejárati ajtótól balra helyezkedett el, egyelőre még üresen. A dobozok, amikben a díszeket tárolják, a fa előtt álltak várva, hogy kinyissák őket. Clary-ék úgy tervezték, hogy pihennek egy kicsit, és utána feldíszítik a fát együtt. Ám ez nem következett be, mert mindenki elaludt, Claryt kivéve. – Na, akkor lássunk neki! – csapta össze tenyereit, majd elkezdte felnyitogatni a dobozokat. Felnyitotta az elsőt, és megnézte a tartalmát. Ezüst díszek, minden mennyiségben. Ránézett a fára. Az majdhogy kétszer olyan magas volt, mint Clary. Körülbelül harminc- negyven centi kellett volna hozzá. Megrázta a fejét, és kinyitotta a második dobozt is. Arany színbe burkolódzott az egész doboz. Voltak benne vékonyabb és vastagabb girlandok, amiket a gömbdíszek váltottak fel. Aztán jöttek a különlegesebb formájú darabok. Minden szépen el volt rendezve. Kinyitotta a harmadik dobozt is. Szépen összecsomagolt fényfüzéreket tárolt. Azon kezdett el gondolkozni, hogy milyen lenne, ha az estütet vegyítené az arannyal? Így hát megpróbálkozott vele. Először két fényfüzért helyezett fel, és egy ezüst girlandot. A girland ment a fa közepére, az egyik füzér pedig a fa tetejére, a másik az aljára. Fentre gondolta a gömbdíszeket, lentre pedig a különlegesebb, egzotikusabb darabokat.
- Segíthetek? – szólalt meg mögüle egy mély, fiú hang.
- Brian! Hát persze! – mosolygott rá kedvesen.
Elmesélte neki az ötletét, mire a fiú helyeselni kezdett, így neki láttak. Clary felmászott a létrán, a felette lévő fokra pedig rátette az összevegyített gömbdíszekből álló dobozt, majd rakosgatni kezdte őket. – Egy ezüst, egy arany! – gondolta ki magában a sorrendet. Eközben Brian a fa alját díszítette. Gyorsan körberakosgatták a fát a díszekkel, majd bedugták a fényfüzéreket a konnektorba, és leellenőrizték, hogy égnek-e.
- Már csak egy dolog hiányzik! – húzott ki a védőfóliából egy csúcsdíszt. Brian-nel ketten akarták feltenni, így Clary felmászott a létra egyik oldaláról, Brian pedig a másikról. Óvatosan felhelyezték a csúcsdíszt is. Aztán a karácsony varázsa el is szállt, mikor a létra oldalra billent, Clary és Brian pedig elvesztve az egyensúlyukat, leestek a létráról.

- Lássalak csak meg, és esküszöm, meg foglak ölni! – ordította a telefonba Larisa.
- Értsd meg, hogy csak így tudtam „elkábítani” Claryt! – motyogta ironikusan Luke, miközben az autót vezette. A hátsó üléseken Brian és Clary foglaltak helyet, eszméletlenül.
- Briant ne merd bántani különben…
- Én egyiket se fogom bántani! Csak szállítom őket. De szólok a haveromnak, hogy a sráchoz ne nyúljon.
- És mi lenne, ha őt el se vinnéd?! – kérdezte fennhangon Larisa.
- Van egy ötletem, amivel lebuktathatjuk Clary-t Brian előtt. Ahhoz pedig őt is el kell vinnem!